2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Vakkóstolással választották ki a cserszegi fűszerest

2024. február 25. vasárnap, 10:49
Szerző, fotó: Sámel József
Hittel, hitelesen őszintén a szőlészet, borászat jelenéért, jövőjéért tevékenykedik a Da Bibere Zalai Borlovagrend – fogalmazott lapunk érdeklődésére dr. Brazsil József, a szervezet elnök-nagymestere. A közelmúltban megtartott ünnepi közgyűlésen kiemelte: tették a dolgukat, ott voltak mindenütt, ahol kellett, az összes boros ünnepen, fesztiválon, s sikerült újra megrendezniük a keszthelyi Borcégért is. Az pedig, hogy új tagokat avathattak, bizonyítja, hogy életképes a Da Bibere Zalai Borlovagrend.

Ünnepi közgyűlést tartott és új tagokat vett fel a Da Bibere Zalai Borlovagrend 

A hagyományokat tartva, a rendezvényen felidézték a szervezet történetét, miszerint névadójuk egy Keszthely melletti, kétezer éves sírban talált ivóedényke, amelyen a „da bibere”, vagyis „adj innom!” felirat olvasható. Még az ezredfordulón Zala vármegye szőlész-borász társadalmának aktív tagjai dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő vezetésével, ötven alapító taggal hozták létre a lovagrendet. A gyarapodás nem maradt el, Burgenland, Horvátország és Szlovénia több neves szakembere is csatlakozott a szervezethez. 

- A Da Bibere Zalai Borlovagrend szellemisége és külsőségei kezdettől fogva a zalai hagyományokat tükrözték és a történelmi emlékekből táplálkozott. Ennek megfelelően a rend öltözéke és tárgyi kellékei egyaránt a helyi népviselet és régészeti leletek felhasználásával készültek. A fő célok is maradtak, így a borvidék szőlő- és borkultúrájának ápolása, a zalai borok népszerűsítése, hírnevük öregbítése, a borkultúra terjesztése, szakmai és kulturális rendezvények szervezése, a helyi hagyományok felkutatása és felélesztése, kapcsolatok építése, együttműködés bel- és külföldi civil szervezetekkel. A Covid-járvány érzékenyen érintett bennünket is, a legtöbb rendezvényünk elmaradt, közben azonban dolgoztunk, ennek köszönhetően kiadványt is meg tudtunk jelentetni.

Az ünnepi közgyűlésen, a borlovagrend tagja, dr. Müller Róbert nyugalmazott múzeumigazgató korabeli borcímkék segítségével mutatta be a Festetics család szőlőbirtokának területét, valamint annak fejlődését. Ezt követte az új tagok felvételéhez elengedhetetlen „vizsga”, melynek során a jelölteknek szőlészettel, borászattal kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Többek között különböző, a szakmához kapcsolódó tárgyakat kellett felismerniük, illetve azok funkcióját bemutatniuk. Ezt követően a borrend zászlós borát, a cserszegi fűszerest kellett „vakkóstolással” kiválasztaniuk. A borlovagrend vezetői hangsúlyozták: a szervezethez tartozni kiváltság, ezért több feltételnek is meg kell felelni a tagsághoz. A tudással nem volt probléma, így mindkét jelölt megfelelt minősítést kapott. 

Dr. Brazsil József elmondta, hogy a sümegi, a badacsonyi, tihanyi és balatonfüredi társlovagrendekkel is rendszeresen tartják a kapcsolatot, együttműködnek, csakúgy, mint keszthelyi Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületével és a Veszprém megyében tevékenykedő Gizella Királyné Női Borrenddel. A munkából és a kapcsolatokból nem csak a szakmának, hanem a közönségnek is sok előnye származik. Például az, hogy rengeteg boros program várja az érdeklődőket. 

- Zala vármegyében jellemzően kisbirtokokon termesztik a szőlőt, köztük hungarikumokkal és világfajtákkal – tette hozzá. - A zalai szőlősgazdák a megye számos helységében várják a vendégeket, nyaranta borfesztiválok sorát szervezik. A borlovagrend tagjai tevékenyen részt vesznek a közéletben, a szakismeretek terjesztésében és rendezvények szervezésében. Meghirdettünk borász tanfolyamokat, annak érdekében, hogy még inkább előtérbe kerüljön a minőségi borkészítés. A látottak és tapasztaltak alapján elmondhatjuk, hogy az elmúlt tíz-húsz év alatt Zala vármegyében sokat fejlődött a szőlészet-borászat. A rendszerváltozás utáni időszak vesztes volt, de aztán kirajzolódott, hogy a minőség és az eredetvédelem az elsődleges. Erre Zalában is ráéreztek, ma már remek borokat kóstolunk. A borok minősége ugrásszerűen nőtt, a pincészetek eszközállománya lecserélődött. A kor színvonalának megfelelő borok készülnek, márpedig ez a fogyasztók fő érdeke. Rengeteg bort kóstolok a szakmámból kifolyólag, így megkockáztatom, hogy sok neves nedűvel vetekednek, mégpedig minden tekintetben. Az értékesítés? Nos, a zalai borászok nagyon okosan annyi szőlőt termelnek, amiből annyi bort készítenek, amit jó áron el tudnak adni. Öröm, hogy széleskörű a kínálat, mindenki megtalálja a kedvére való borokat. A marketinget kell erősíteni, ezt a feladatot pedig jól szolgálják a már említett rendezvények.

A nagymester szerint a legfontosabb célkitűzésük, hogy az idei esztendőben, s majd a jövőben is ugyanolyan szívvel-lélekkel végezzék a dolgukat, mint a megalakulásuk óta minden évben.

- A pap barátaim azt mondják, amit mi teszünk, az azért nagyon szép, mert hitelesek vagyunk. Minket senki nem befolyásol, őszintén dolgozunk. Öröm, hogy a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagsága egységes, minden segítjük egymást. Természetesen vannak eltérő vélemények, de ha valaki új ötlettel áll elő, akkor azt támogatjuk. Talán mindennek is köszönhető, hogy tudjuk tartani a nyolcvanöt fő körüli taglétszámot, amit nem szeretnénk növelni. Nem zárjuk ki a közösségből azokat, akiknek kevésbé van köze a szőlőhöz vagy a borhoz, elég, ha szeretik és népszerűsítik őket, és ha a jelentkező meghatározó szereplő a saját közösségében. Lényeges, hogy a szervezetünk egységes, pedig az elmúlt tíz év új tagokat, fiatalabb generációt és velük együtt új szemléletet is eredményezett. Úgy vélem, hogy mindez megalapozza a borlovagrendünk jövőjét.


 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK