Vezető hírek
Vidám szüreti nap Alibánfán
Képviselő-testületünk döntött így, hogy legyen inkább szüreti nap, mivel a felvonulásra már nehéz lett volna traktorokat biztosítani, és már nincs állattal vontatott jármű Alibánfán – mondta érdeklődésünkre Blaskovics László polgármester. – A véletlen folytán alakult úgy, hogy a szüreti rendezvényt összekapcsolhattuk a vasárnapi, Szent Mihály napi Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! programmal, de már a közmédiába nem tudtunk bekerülni. Az első ilyen programot egyébiránt 2014-ben valósítottuk meg pályázati támogatásból polgármesterré választásom után.
A szüreti nap délután kettőkor vette kezdetét a sportpálya mellett. Addigra megterítették az asztalt süteményekkel és pogácsákkal. Egyik asztalon az őszi terményeket sorakoztatták fel, míg a másikon a szürethez szükséges kellékeket. Mellette szőlőt daráltak és préseltek, amit szívesen kipróbáltak a gyerekek is. Az Alibánfai Lila Akác Dalkör és a Sportkör tagjai, valamint a fiatalok csoportja bográcsos ételeket főztek.
– ők még nem egyesületként működnek, csapatuk magját a nyáron foglalkoztatott diákmunkások adják. Önkormányzatunk kilenc helyi fiatalnak tudott munkát adni egy hónapra, napi négy órás munkaidővel – folytatta a polgármester. – Közösségkovácsoló szerepet is szántunk mindennek, hiszen ők lehetnek azok, akik felnőttként részt vállalhatnak a falu közéletében. A szüreti nap szervezését és finanszírozását önkormányzatunk, valamint az Alibánfa Fejlődéséért Közalapítvány végezte. A munkából a képviselő-testület tagjai, a falugondnok és a közmunkások is kivették részüket. Alibánfának külön szőlőhegye nincsen, Pethőhenyén viszont vannak birtokok, de sajnos nagyon megapadt azon háztartások száma, ahol még művelik is a szőlőt. Így a szőlő nagy részét Tekenyéről hoztuk egy gazdaságból.
– A falu fejlesztése érdekében milyen pályázatokkal élhetnek?
– Az adósságkonszolidáció első, 6,5 millió forintos tételéből a faluház belső felújítását végeztük el, idén a második részletéből az Ady Endre utca burkolatát újítottuk fel. Nemrég bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést, 50 darab 60 illetve 80 literes edényt helyeztünk ki. Szeretnénk a falut tovább szépíteni, ezért pályázatot nyújtottunk be a község területén lévő járdák, valamint a temetői járda felújítására, továbbá a belterületi utak karbantartásához szükséges géppark kialakítására. Terveink között szerepel a világháborús emlékmű megújítása a helyi hősök neveinek feltüntetésével, melyhez kutatómunkát is kell végezni. Várjuk a pályázati kiírást a faluház külső energetikai rekonstrukciójához is.
Zalaegerszeg közelsége előny és hátrány is egyben, vélekedett Blaskovics László. Munkanélküliség nincs, de az elvárható szintű infrastruktúrához, a megyei jogú városok tövében lévő kisfalvaknak kompenzációt kellene biztosítani, hangsúlyozta a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával