2025.01.10., péntek - MelániaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Sziklák, napfelkelték Észak-Amerikában

2025. január 09. csütörtök, 17:27
Szerző, fotó: Bánfi Kati
Január 7-én, Simon Attila őrségi fotógráfus előadásával kezdetét vette az idei Világjárók sorozat a zalaegerszegi Keresztury VMK-ban. A telt házas start Észak-Amerika nemzeti parkjait hozta közelebb.

 Elkezdődött az idei Világjárók sorozat

Az egy hónapos túrát öccsével közösen járta be az előadó, akinek egyébként a reklámfotózás az egyik fő profilja. De bevallása szerint szakmai múltjában néhány egyedi kivételtől eltekintve a sport, a politika és az „unalmas” nem szerepel a témák között. Mindenesetre a kellő tudással és a fényképezőapparátussal felvértezve, vagy inkább felmálházva (15 kilogrammot nyomott a felszerelés), sikerült több kiállításnyi anyagot fotóznia Amerikában, hat államot és 11 nemzeti parkot érintve. 

Az előadás elején bemutatkozásként vegyes fotóiból válogatott képeket mutatott be, majd rátért az est témájára. Úgy fogalmazott, ha egy szóval kellene összefoglalni, mit fotózott, akkor a „szikla” lenne a válasz. De emellett természetesen egyéb tájképek, fák, életjelenetek, állatok is helyet kaptak a több ezer felvétel között. Ezek részletezése során kicsit az amerikai életmódba is betekintést adott.

Útjuk során szándékosan kerülték a városokat, pláne a nagyvárosokat, hiszen az úti cél a természeti szépség megörökítése volt. Ahol lehetett sátoroztak, ekkor be kellett tartani a medvék elkerülésének fontos szabályait is. Sivatagban is jártak, melynek finom pora a legkomolyabb veszélyt jelenti a fényképezőgépre, ezért overálban járta be a terepet a fotós. Több alkalommal készített napfelkeltés képeket is az út során, ahol a mínusz 80 métertől a 4302 méter közötti tengerszint magasságot/mélységet járták be.

Billenő kő, „újság szikla”,  gyorsvonat hanggal dübörgő vízesés, valamint óriási- és szoborszerű fák mellett, természet alkotta hidak, barlangok közepette, speciális bakancsban, hegymenet üzemmódban voltak a túra során. Elhangzott az is, Amerikában nem divat a tiltás, tehát akinek bátorsága és ügyessége van, szabadon bejárhatja a bemutatott, időnként embert próbáló tájakat.

Érdekességként hangzott el, hogy még ezen területeken is akadálymentes szabadtéri asztalok vannak kihelyezve, mert kerekesszékekkel közlekedők is kiveszik a részüket ezekből a kirándulásokból. A magaslatokban lévő asztaloknál azonban kicsit tovább kell várni, hogy felforrjon a teavíz, mert mások a légköri és a légnyomás viszonyok. Éppen ezen okból nem biztos, hogy könnyen be lehet indítani az autót, a fékrendszert viszont a meredek, lefelé vezető úton helyenként biztosan ellenőrzik. 
      

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK