Vezető hírek
Kötet Nándorfehérvár elestéről
Megjelent Cseh Valentin új könyve
Dr. Négyesi Lajos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a szerzőt és a kiadványt méltatva többek között elmondta: komoly munka van a tanulmánykötet mögött. Cseh Valentinnak sikerült a legkorszerűbb, legfrissebb információkhoz hozzájutnia. Értő kézzel nyúlt az ország történelmének egyik legizgalmasabb időszakához.
Négyesi Lajos és Cseh Valentin
A Zrínyi kiadó gondozásában megjelent, képekkel gazdagon illusztrált, keményborítós könyv a Nándorfehérváron 1521-ben végbement ostromot, és a vár elvesztését taglalja. Kiemelve, hogy bizonyos értelemben abban az évben dőlt el Magyarország sorsa is. A szorongatott végvár védői Oláh Balázs vicebán vezetésével több, mint két hónapig tartották magukat a központi hatalom hathatós segítsége nélkül. A szerző szerint a végvárat védő mintegy 700 vitéz hősies tettet hajtott végre a többszörös túlerővel szemben. A végvárat aztán megszerezte Szulejmán szultán és az Oszmán Birodalom, így a déli kapuját elvesztő Magyarország nyitva állt a török előtt. A tanulság azonban az, hogy sosincs végső győzelem, mint ahogy végső vereség sem.
Cseh Valentin nem először foglalkozik Nándorfehérvárral. Korábban a győzedelmes, 1456 júliusában megvívott csatáról adta ki ismeretterjesztő kötetét, mégpedig az esemény 550. évfordulója apropóján. A mostani könyvvel tovább haladt az időben, és a vár 65 évvel későbbi elestéről, illetve annak körülményeiről értekezik. A kiadvány kétnyelvű; a magyar mellett szerbül is olvasható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában