Vezető hírek
A tébolydától a megtartó közösségig
110 éves a pszichiátriai osztály Zalaegerszegen
A „cserepes” néven elhíresült épület 1939-tól 2008-as elbontásáig állt azon a helyen, ahol most gyógynövénykerttel díszített rehabilitációs parkban pihenhetnek a betegek. Ezen a jelképes helyszínen kezdődött az ünnepség, melyen dr. Halász Gabriella főigazgató elmondta, hogy a kórház legnagyobb osztálya a pszichiátria, ahol jelenleg 600 fekvőbeteget és közel 20 ezer járóbeteget látnak el. Megemlékezett az alapítókról, akik nehéz körülmények között dolgoztak, de előrehaladó módon követték az orvostudomány fejlődését az ellátás fejlesztése érdekében. A kórház jelenlegi dolgozóinak is köszönetét fejezte ki, akik ahogy fogalmazott, érzékeny területen vállalnak óriási feladatot.
A folytatásban Tolvaj Márta alpolgármester méltatta a pszichiátriai osztály tevékenységét, majd átadta a város elismerő oklevelét a főigazgatónak. Dr. Sebestyén Gábor osztályvezető főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a központi kórházban már 30 éve működött az elmeosztály, amit 1939-ben költöztettek ki Pózvára. Egy 80 éves évfordulót is ünnepelhetnek ezen a napon (szeptember 9-én), ami az osztály első szakorvosának és vezetőjének, dr. Klein Ferencnek a születésnapja. Idén 75 éve, hogy az 1928-ban kinevezett osztályvezető főorvost 1944-ben internálták. A haláltáborból nem tért vissza. Hangsúlyozta, a múlt számukra nagyon fontos, olyan örökségekkel teli, amelyeknek a jelenben helyük van.
Az ünnepség A tébolydától a megtartó közösségig című kiállítás megnyitásával folytatódott. Gorza Mónika főnővér idézte fel a pszichiátriai ellátás történetét. Az 1909-ben megnyílt elmeosztályon nagy volt még a zsúfoltság, az 56 ágyra ugyanis 120 beteget is felvettek, akik szalmazsákokon feküdtek a folyosón. Az 1939-ben Pózvára költözött osztályt 1944-es nyugdíjazásáig vezette dr. Klein Ferenc, aki a nyílt rendszerű modern kezelés híveként foglalkozásterápiát vezetett be. Tiltotta a „bolond” kifejezést, továbbá a kényszerzubbonyt, hangzott el egyebek között életútjának ismertetésében, amit dr. Szabó József dolgozott fel.
Dr. Klein Ferenc első emléktábláját 30 évvel ezelőtt avatta fel dr. Győri László osztályvezető főorvos, ami a „cserepes” elbontása során eltűnt. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség támogatása jóvoltából új emléktáblát avathattak, amit dr. Sebestyén Gábor és Siklósi Vilmos leplezett le. A hitközség vezetője emlékezőbeszédet is mondott. Az ünnepségen dr. Győri László főorvost, aki 1983-tól 2006-ig vezette a pszichiátriai osztályt, Klein Ferenc emlékéremmel tüntették ki. A jubileumi megemlékezés egy diófa elültetésével zárult a rehabilitációs parkban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban