’56 a tisztaság és szolidaritás forradalma volt

Az ’56 hősei és áldozatai tiszteletére bemutatott emlékmisén Tál Zoltán kiemelte: a közös imádság jelzi, hogy az eltiport évtizedek után, a rendszerváltozás óta szólás- és vallásszabadság van, és szabad szívvel egy szabad országban lehet emlékezni. Az egyetértés és az igazságosság jegyében megfogalmazott plébánosi gondolatokból kitűnt: kötelesség emlékezni mindazokról, akik életüket adták a magyar szabadságért. 1956 előtt a szabadságvágyó ember csak termelési tárgy volt és nemigen részesülhetett az igazságosság isteni útján járó, kiegyensúlyozott emberi élet kegyelmében. A művészetben, irodalomban és zenében néha, rejtetten kifejezésre jutott a vágy a megtérésre, az értelmesebb létformára. „- Az értelem és érzelem igazságtalansággal, jogfosztottsággal, a szabadság hiányával találkozott, ezért a ma emberének azzal a felelősséggel kell részt venni a társadalomban, a közéletben, hogy Isten dicsőségére tudja építeni hazánkat, a közjót, az igazságosságot” – zárta gondolatait.

A Helikon Versmondókör műsorával egybekötött rendezvényen Manniger Jenő országgyűlési képviselő köszöntőjében emlékeztetett rá: ’56 mártírt halt hőseinek több mint fele 30 életév alatti volt. Zala megye és Keszthely is nagy emberi példákat és helytállást mutatott és örvendetes, hogy a megye egyre több aprófalvában is rendeznek méltó megemlékezést. A felemelő és tiszta forradalom emlékét egy visszaemlékezéssel idézte föl, majd utalt rá: az ’56-os események világtörténelmi jelentőséggel bírnak.

Ruzsics Ferenc polgármester külön köszöntötte azokat, akik részesei voltak az eseményeknek. „S lőn sötétség, elnyomás, terror, rettegés, sírás, kínzás és szenvedés, börtön, s lőn halál” - idézte a kort, amikor a szovjet hadsereg „felszabadította” s egyben el is foglalta hazánkat. Családi történetet felvillantva beszélt arról, hogy a forradalom előtt nőtt a félelem, az elkeseredés, a mindennapi erőszak, a szovjet mintára történő TSZ-esítés, de megjelent a változtatni akarás igénye. Az elvtársak tettek róla, hogy ne csak a vagyon, de a lélek is sérüljön, majd a nép egyként, felszabadultan kiáltotta: „- Elég volt!”. Később elszabadult a pokol és a budapesti utcák vérben áztak. Az igazi forradalmárok, az apák és fiúk, viszont nem adták fel, harcoltak az egész ország szabadságáért, a jövőért, amiben hittek. Az árulás után viszont újra jött a sötétség.

Prof. dr. Horváth József akadémikus történelmi vissza- és előretekintésében aláhúzta: 1956-ban a magyar emberek szabadságvágya jutott kifejezésre, amely forradalomhoz vezetett. A népharag - ahogy 1848-ban is- a belső zsarnokság és külső nagyhatalmi elnyomás gyűlöletéből táplálkozott. Hazánk a világ érdeklődésének középpontjába került, amikor 1956. október 23-án kitört a szovjet megszállási övezet legnagyobb felkelése, ami népfelkeléshez, forradalomhoz és a magyar nép szabadságharcához vezetett.1956-ban a hazafias önzetlenség, a bajtársi segítségnyújtás és az ösztönös együttérzés bontakozott ki.

Az egyetemi docens szerint: 1956 októbere a szolidaritás, a tisztaság, az emelkedettség igazi, nemes forradalma volt, amely a világ legnagyobb erkölcsi megtisztulását indította el: Prága, Gdanszk, Varsó, Temesvár, Berlin, Szófia városában is. A rövid, de hősi napok arra kényszerítették a magyar kormányt, hogy politikai rendszerváltást készítsen elő, a diktatúrából térjen át a parlamenti demokráciába, majd tárgyaljon a szovjet csapatok kivonásáról. Az értelem és a szív optimizmusának rövid életű 12 napja viszont hamar bevégeztetett. A hadüzenet nélküli intervencióban 17 hadosztályt és 60 ezer katonát vetettek be a szabadságharc leverésére. Árvák, fizikailag és lelkileg megsebzettek, rommá lőtt utak és épületek országa lettünk. Csalódnunk kellett az ország vezetőiben és a demokratikus hatalmak cserbenhagyása is súlyos traumaként nehezedett ránk, majd a lakosság mintegy két százaléka elhagyta az országot.

A magyar nép súlyos véráldozatai, gazdasági veszteségei, lelki fájdalmai kövezték ki azt a történelmi utat, amire több mint három évtizedet kellett várni. 1989. azért is válhatott világtörténelmi jelentőségűvé, mert megelőzte a szovjetrendszer belső lebontását és megkezdődhetett egy új politikai rendszer és jövőkép kibontakoztatása. Keszthely város díszpolgára előretekintésében rámutatott: a 28 éve függetlenné vált Magyarország még mindig küszködik a múlt rossz örökségével, társadalmi és erkölcsi krízis osztja meg. A hazugságok időszaka tovább folytatódik. „Mint oldott kéve, széthull a nemzet!”

Az ünnep szónoka úgy látta: csak az erények gyakorlásával, példamutatással, őszinte igazmondással lehet talpra állítani az országot. Legfontosabb: az erkölcs és egymás tisztelete, a tudás megszerzésére való törekvés, a nép mentális és fizikai egészségéről való gondoskodás, az anyanyelv tisztelete, ápolása, művelése. A megújulás záloga a jó iskola. Szellemi és szakmai életünk kiválóságainak itthon maradása, a helyben tartást és a hazatérést támogató állami intézkedések nemzeti létünk alapját képezik. A törvényhozás munkáját nem a politikai hovatartozásnak kellene meghatározni, hanem a hozzáértésnek, az emberbaráti őszinteségnek és cselekedetnek, a tisztességnek és a becsületnek. A gyalázásban, fenyegetésben, rágalmazásban és sértegetésben megnyilvánuló politikai retorika méltatlan az értelmiséghez és a politikai „elithez” is. A politikai közbeszéd eldurvulása helyett a kompromisszumot kereső, meggyőzni és nem legyőzni akaró vezetőkre van szükség.

Befejezésül a szónok aláhúzta: nemzeti ünnepünk tisztelete azt parancsolja, hogy a mostani széthúzásból a békés egyetértésbe és optimizmusba vetett hit erejével vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy megtettünk-e mindent hazánkért, vagy adósai vagyunk a nemzetnek. Mondjuk ki: egy szép és boldog Magyarországot akarunk, ahol a kötelességtudat, a lelkiismeretesség, a közösség iránti felelősség és az egyén szabadsága összhangban van a társadalom érdekével. Ahol a fiatalok ismerik és magukénak érzik az országot és történelmét, ahol a család védelme a nemzet biztosítéka és jövője. Olyan jogrendszert akarunk, amely nem ellentétes a tízparancsolattal, ahol a polgárok vezérelve az összetartás és nem a széthúzás, ahol politikusaink nem saját hatalmukért és meggazdagodásukért, hanem a magyar nép érdekeiért dolgoznak. Ma is olyan szellemi-lelki összetartó erőre volna szükség, mint 1956-ban, ami Magyarországot a világesemények középpontjába emelte – zárta gondolatait.