2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Egyesület a régi tárgyakért

2017. szeptember 14. csütörtök, 15:43
Szerző: -pet-; Fotó: pP
A Kertvárosi Vigasságok rendezvényen mutatkozott be a közelmúltban alakult Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület. Az Apáczai Csere János Művelődési Központ udvarán megrendezésre kerülő családi hétvégén több tucat korabeli használati tárgyat nézhettek meg az érdeklődők.

Papp Tamás az egyesület elnöke ott jártunkkor elmondta: már évek óta gyűjti a régmúlt idők eszközeit. Főleg a mezőgazdasági tevékenyégekhez kötődő tárgyakat. A 20. század elejétől egészen a 60-70-es évekig bezárólag. Mostanra olyan naggyá vált a gyűjtemény, hogy családjával és társaival együtt úgy gondolta, jó volna mindezt megmutatni a közönségnek is; ezért hozták létre az egyesületet.

Papp Tamás, az egyesület elnöke

 Begyűjtik, felújítják, bemutatják

Céljuk, hogy Zalaegerszegről, illetve a megyéből begyűjtsék a még fellelhető emlékeket, majd felújítsák és be is mutassák azokat. A következő időben szeretnének minél több rendezvényre és iskolába eljutni, hogy akár egy-egy tematikához kapcsolódva elevenítsék fel az egyes eszközök használatát, és magát azt a munkafolyamatot, amiben kulcsszerepet töltött be az adott tárgy.

A Kertvárosi Vigasságokon az egyik legnagyobb érdekesség egy 19-20. század fordulójáról származó kocsifecskendő volt, amit Gyűrűs község önkéntes tűzoltói használtak anno. Az egyesület kiállította a tűzoltók egyik parancsnoki ruháját is. Ezenkívül kukoricadaráló, répavágó, Orion kávéfőző, mérlegek, gyaluk színesítették a bemutatót.

A nemrég alakult egyesületnek több közismert zalaegerszegi személy is ajánlott fel tárgyakat, amik szintén láthatóak voltak a hétvégi eseményen. Kiss Bódog Zoltán, a megyei közgyűlés egykori elnöke például egy bontóasztalt, Böjte Sándor önkormányzati képviselő egy régi bicikliülést, Péntek Károly cégvezető egy gyalut, Szabó Zoltán, a Restart Fesztivál sportigazgatója pedig egy régi írógépet adományozott a szervezetnek.

Számos adomány érkezett

Papp Tamás elmondta, hogy az egyesület működéséhez szeretnének pályázati forrásokat is felkutatni, hiszen a tárgyak szállítása, karbantartása, felújítása nem olcsó. Remélik továbbá, hogy a civil kezdeményezésnek hamar híre megy, és egyre több helyre hívják majd őket, hogy tartsanak bemutatót a korabeli eszközökből, illetve azok működtetéséből.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK