Vezető hírek
Mányoki Attila jószolgálati nagykövet
A jövőbeni erőpróbáit adománygyűjtéssel kapcsolja össze
Lubics Szilvia hosszútávfutó, Borbás Marcsi televíziós műsorvezető és Bicsák Bence triatlonversenyző után Mányoki Attila bővítette a jószolgálati tevékenységet végző nagykövetek sorát. Dr. Gárdos László, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztályának főorvosa, az alapítvány alapító tagja elmondta, nem véletlen, hogy a nagykövetek között több sportoló van. Mányoki Attila pedig már extrém sportolóként is jegyezhető. Ők, bár egészségesen, de mégis át tudják élni az emberfeletti küzdelem érzését a célért, amely a koraszülöttek és az őket ápoló személyzet esetében életben maradást/életben tartást jelent. A betegeket pedig ma már nem eltiltják a sporttól, hanem éppen buzdítják, még súlyos betegek esetében is, hiszen ez javítja az életminőségüket.
- A munkánk nem mindig sikeres, vannak sikertelen próbálkozások is, extrém, embert próbáló esetek is. A nagykövetek az alapítvány hírét viszik, és annak a küzdelmes munkának a hírét is, mely a sporthoz hasonlatosan itt jellemző. Arról a sportról beszélek, mely rendszeres, küzdelmes és nemcsak alkalmi komfortzóna elhagyással jár - fogalmazott a főorvos.
Mányoki Attila az oklevél átvétele után kapott szót, miután levetítették a sikerig tartó próbálkozásainak, az Ocean’s sevens teljesítését dokumentáló filmnek egy részletét, amikor a halál torkából jött vissza és állt újra rajthoz a hosszútávúszó.
- Már régóta megfogalmazódott bennem a jótékonykodás gondolata, családi érintettség is van a koraszülöttség kapcsán. Éveken keresztül kaptam szponzori támogatást, hogy a célkitűzéseimet meg tudjam valósítani. Három évtized küzdelem után, most már én is tudok adni, visszaadni és nagyon szívesen teszem azt egy ilyen csodálatos alapítvány javára. Ma már az időm nagy részét külföldön töltöm, ahol más az adományozási kultúra, mint Magyarországon. A jövőbeni erőpróbáimat adománygyűjtéssel kapcsolom össze. Örülök, hogy hozzá tudok járulni ezzel az alapítvány életéhez, nagy megtiszteltetés ez nekem. Plusz dolog, hogy bárhol is vagyok a világon, ez az adakozás mindig összeköt Zalaegerszeggel. Az erőfeszítéseimmel szeretnék hozzájárulni az új életek szépítéséhez – mondta Mányoki Attila.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Látványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban