Zalaegerszeg

közélet
Hittel és azonosságtudattal
Legnagyobb királyunk „a közösségi szabadság legmagasabb eszményéből, az önrendelkező államból teremtett olyan valóságot, amelyben minden magyar megélhette, valóra válthatta a lelki szabadság legmagasabb eszményét, a keresztény hitet” – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szent István-szobornál tartott ünnepségen, Zalaegerszegen.

köztér
A Béke-liget sérült a legjobban
A nyári intenzív viharok során a Béke-liget fái szenvedték el a legnagyobb károkat. Csak a június végi viharban három nagyméretű japán akác dőlt ki, összesen 32 darab fa sérült, melyek közül kilencet ki is kellett vágniuk a szakembereknek, hiszen azok balesetveszélyessé váltak.

kortárs
A Holt-tengeren innen és túl
Idős kora miatt ugyan az alkotó nem vett részt személyesen a tárlatnyitón, jellegzetes művei azonban szeptember elejéig megtekinthetők a Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben. Dan Reisinger magyar származású izraeli grafikusművészről van szó, akinek „Holt-tengeren túl” címmel nyílt kiállítása a zsinagógában.

életmódi
Komfortosabb és szebb idősklubokban
A nyári melegben egyelőre kényelemesebb ücsörögni az árnyas fák alatt a zalaegerszegi Belvárosi Idősek Klubjában, ahol a TOP-programban megvalósuló beruházás során új ülőgarnitúrákat is beszereztek a társalgókba. A projekt részeként a Landorhegyi Idősek Klubjában is belső átalakításokat hajtottak végre az épület külső felújítása mellett.

közélet
Megújul a Kinizsi úti gyermekorvosi rendelő
Megkezdődött a Kinizsi utca 105. szám alatti társasházban lévő gyermek háziorvosi rendelő és védőnői szolgálat felújítása, ami a belső helyiségek valamint a gépészet teljes korszerűsítését foglalja magában. A beruházás része annak a fejlesztési projektnek, amely 13 háziorvosi és 17 védőnői körzetet valamint egy ügyeleti szolgálatot érint Zalaegerszegen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vigh László országgyűlési képviselő (371), Magyar Turisztikai Ügynökség (1), projekt alapú oktatás (2), Utazás (14), Zalaegerszeg (4441), Pénzügy (2), Örkény István Színház (1), Arányos városfejlesztés (3), Katonai hagyományőrzés (1), Zalavári Bencés Apátság (2), Páka (7), Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság (4), Diákmunka (2), Kocsor Ház (1), Letenye Városi Könyvtár (17), Futás (80), Molnárné Raposa Irén (1), Simon Böske világszépe (1), polgárőrség (1), Építőipar (9)