Zalaegerszeg
civil
Családfesztivál: generációk közötti kapocs
Idén már 24. alkalommal várták az érdeklődőket Zalaegerszegen Családfesztiválra. Az Ady-iskolában rendezett programon ismét igyekeztek minden generációt megszólítani.
Megújult rendelőben
A legtöbb gyermeket, mintegy 1500 főt ellátó zalaegerszegi, VIII. számú gyermekorvosi körzetben fontosnak érezték, hogy a felújítás még az őszi, téli nagy betegforgalom előtt megtörténjen. Ez a kívánságuk teljesült is, hiszen nemrég költözhettek vissza az immár kívül-belül megújult, megszépült helyiségekbe.
közélet
A siker az emberek tehetségében rejlik
A közelmúltban került sor a hagyományos ünnepi megyei közgyűlésre, ahol átadták a megyei elismeréseket. Elsőként Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: „fejlődési spirálban van az ország és ez még csak a kezdet”. Szólt a két megyei jogú városban történt fejlesztésekről, melyek kihatnak a kisebb településekre is, ahol a polgármesterek mindent elkövetnek, hogy fejlesszék, szépítsék a falujukat.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Rippl-Rónai (2), Nővérszálló (1), Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ (3), Esport (1), Zalalövő (68), Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona (1), Magyar Nóta (1), ZALASZÁNTÓ (4), Csány László Technikum (3), Káli Csaba (40), Cukorvirág tanfolyam (1), Göcseji Falumúzeum (14), Közműépítés (15), nyilasok (1), Alsóerdei Sport- és Élménypark (14), Prof. dr. Boncz Imre kapcsolati dékánhelyettes (1), Betegség (5), Szent Imre Általános Iskola, Felsőrajk (1), Meiszner Katalin természetgyógyász, biokertész (1), Színdarab (3)