Rövidhírek
Másfél évig kalandoztak a múltban
Mint az a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelyén megtartott projektzárón kiderült: 18 hónap alatt több mint 3700 gyermek vett részt a foglalkozások valamelyikén. Kaján Imre igazgató elmondta: az intézmény a pályázat segítségével szintet tudott lépni a múzeumpedagógiai foglalkozások terén. A programban tizenkét oktatási intézmény (iskolák és óvodák egyaránt) vett részt a megyéből. A közös kirándulások során pedig 20 ezer kilométert tettek meg 2018 augusztusa óta.
Véget ért a múzeumpedagógiai projekt
A foglakozások hasznosságát méltatta Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója, aki további együttműködést remél az iskolák és a múzeum között. A múzeumpedagógiai órákat üdvözölte Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is, aki szerint a projekt jó példa arra, hogy izgalmas szemléltető és gyakorlati eszközökkel, hogyan lehet fontos ismereteket átadni a gyerekek számára.
A „Kalandozások a múltba” projekt részleteit Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus, projektmenedzser ismertette. Mint mondta: 2018 augusztusa és 2020 januárja között tizenötféle témanapot, háromféle szakkört és összesen hatvanöt kirándulást tartottak. Mindent egybevetve 162 foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Változatos témákat jártak körbe: régészeti, helytörténeti, néprajzi, művészettörténeti órák egyaránt szerepeltek a programban. A résztvevők megismerkedhettek többek között Mindszenty József zalaegerszegi munkásságával, a nyugat-dunántúli kastélyokkal, a betyárok világával, az 1956-os forradalom- és szabadságharc zalai eseményeivel, a Balaton-felvidéki pálos kolostorokkal, a korabeli céhes mesterségekkel és a művészettörténet legjelesebb korszakaival is.
A projekt másfél éves időszaka alatt a múzeum tizenhárom munkatársa vett részt a munkában (képünkön).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben