Rövidhírek
Keresztes Csaba a zalaegerszegi pártszövetség polgármesterjelöltje
Bemutatták a DK-Momentum jelöltjeit
Az ellenzéki pártszövetség polgármesterjelöltje: Keresztes Csaba 35 éves közgazdász, a BGE zalaegerszegi karán szerzett diplomát. Az önkormányzat munkájában 2014 óta vesz részt, évekig külső bizottsági tagként dolgozott, majd 2019 óta önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság tagja.
A polgármesterjelölt elmondta: ismerik a politikai erőviszonyokat Zalaegerszegen, de a városban második erőnek számító ellenzéki szövetség jelöltjének lenni megtiszteltetés. Az országos belpolitika szinte napról napra változik, így a következő két hónapban a városban is történhetnek komoly változások. Elismerik: Zalaegerszeg az elmúlt években sokat fejlődött, de otthona lett a látszatberuházásoknak is. Utalt arra, hogy például az uszodát és a Mindszentyneumot a város nem tudná fenntartani, jelenleg mindkettőt az állam tartja fenn. Jelezte azt is, hogy a Fidesszel semmilyen politikai alkut nem kötnek.
Képviselőjelöltjeik a választókerületek sorrendjében: Podányi Gergely, Jakab Vilmos László, Porpáczi Attiláné, dr. Csidei Irén, Plesz Dóra, Belső Gabriella, Beck Károly, Csötörtök Judit, Keresztes Csaba, Békési Tamás, Balaskó Gábor Gyula, Pete Gábor Márkó.
Keresztes Csaba jelezte, amennyiben bizalmat kap, alpolgármesterként számít Békési Tamásra, aki történelem-német szakos középiskolai tanár. 2004 óta külső szakértőként dolgozik az Európai Bizottság szakképzéssel foglalkozó háttérszervezetében, a magyar munkavállalókat képviseli. „Sokfélék vagyunk, de Zalaegerszeg csak egy van. Mindenkire számítunk a városépítésben”-fogalmazott.
A sajtótájékoztatón a 12 jelöltből heten vettek részt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben