Rövidhírek
Palumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnok
Az Alsóerdei Sport- és Élménypark adott otthont az ob versenyhétvégéjének: szombaton a rövidebb távon (XCC), vasárnap az olimpiai számban (XCO) versenyeztek a hegyikerékpárosok. Szombaton Palumby Zsombor (SVS Pro Team) és Buzsáki Virág (jb BRUNEX Superior Factory Racing) diadalmaskodott és mindketten jó eséllyel szálltak harcba vasárnap is az elsőségért.
Az elmúlt két kiírásban győztes Palumby aztán magabiztos versenyzéssel diadalmaskodott a második napon, melyen két és fél perccel előzte meg az olimpiai távon 13-szoros bajnok, négyszeres olimpikon Parti Andrást. Az MTI-nek Palumby úgy fogalmazott: elég magabiztos győzelmet aratott, ebben a tekintetben az egy nappal korábbihoz hasonlított a vasárnapi verseny, csak a körülmények voltak mások.
Forrás: Facebook/GreenZone - ZKSE
"Nagyon saras volt tegnap, ma pedig már teljesen száraz. A második körtől kezdve saját tempót mentem, így tudtam behúzni az első helyet. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, büszke vagyok arra, hogy idén is duplázni tudtam. Az országos bajnokság minden évben kiemelt jelentőségű verseny, a formaidőzítés is elég jó volt, bele tudtam tenni mindent" - fejtette ki.
"Eltelt két év a visszavonulásom óta, nem volt rajtam nyomás és magammal szemben sem voltak már jelentős elvárásaim, ehhez képest egészen jól sikerült a versenyzés" - értékelt a 41 esztendős Parti. Rámutatott: kora alapján indulhatna a master 2 kategóriában, mégis fel tudta venni a versenyt a nála 15-20 évvel fiatalabbakkal. - "Nagyon jó érzés, hogy még itt tudok lenni. Igyekszem élvezni, a versenyzés öröméért tekertem, abszolút elégedett vagyok ezzel az eredménnyel így is, hogy már csak izommemóriából haladok."
Parti kiemelte: az előző nap nagyon csúszott a pálya a korábbi eső miatt, a fő számra azonban ideális lett az időjárás és a pálya is - ez csak helyenként volt nedves -, így tökéletes körülmények között, nagyon jó hangulatú viadalon vehetett részt. Harmadikként Endrédi Máté ért célba.
A nőknél Buzsáki Virág 2022-es sikere után diadalmaskodott ismét, a párizsi olimpiára készülő ob-címvédő, Vas Blanka ezúttal nem indult. Buzsáki mögött másodikként az országúti mezőnyverseny ob-n harmadik Greman Szonja zárt, a harmadik helyet Bokros Csenge Anna szerezte meg.
"Nem úgy ment, ahogy szerettem volna: erős, dinamikus, intenzív versenyt akartam futni, de nem sikerült, túl fáradt voltam hozzá" - vallotta be Buzsáki. Mint elmondta, svájci csapata nem tudott segítséget küldeni neki, így az elmúlt hetekben egyedül járt versenyekre, igaz, az ob előtt a helyszínen kapott technikai támogatást és a frissítésben is segítették mások.
Előre tekintve elmondta: jövőre meg fog szűnni a csapata, több másikkal is kapcsolatban van és kapott pozitív visszajelzéseket.
A tőle 13 másodperccel elmaradó, 18 éves Gremant méltatva azt mondta: ügyesen versenyzett, és bár keveset szerepel hegyikerékpárban, így a lejtők annyira nem mentek neki, felfelé nagyon erős volt.
Eredmények, hegyikerékpár ob:
férfiak (6 kör):
1. Palumby Zsombor (SVS Pro Team) 1:19:55 óra
2. Parti András (Trek SE-Partinergy) 2:30 perc hátrány
3. Endrédi Máté (GreenZone-ZKSE) 4:50 p h.
nők (5 kör):
1. Buzsáki Virág (jb BRUNEX Superior Factory Racing) 1:18:58 óra
2. Greman Szonja (Cube-Csömör) 13 másodperc hátrány
3. Bokros Csenge Anna (MVM VESC) 5:02 perc hátrány
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben