Hévíz
közélet
Ünnepségek augusztus 20-án
Államalapító Szent István királyunkra emlékezünk, életének erényeit idézzük és hálát adunk magyarságunkért és kereszténységünkért, az értékekért, amit eleink megőriztek, mi pedig azért óvjuk őket, hogy továbbadhassuk. Azt a kultúrát is ünnepeljük, ami az évszázadok viharában nem veszett oda –foglalta össze a zsúfolásig megtelt Fő téri templom ökomenikus istentisztelete alkalmával Tál Zoltán plébános.
gazdaság
Üdülő, nyaraló kerestetik
Hazánk kiemelt üdülőövezetei közül lakóingatlant a legdrágábban Budapest környékén lehetett vásárolni, míg a Balaton-parti települések között továbbra is Balatonfüred és Siófok vezeti a rangsort. Érdekes, hogy Keszthely az egyik legolcsóbbnak számít, Hévízen pedig csillagászati összegekért kínálják az új építésű nyaralókat.
köztér
Hévízen a parkolás adventig ingyenes
A hévízi önkormányzat a több helyszínen zajló építési beruházásokra tekintettel arról döntött, hogy a Petőfi és az Ady utcai kis parkolók kivételével, egészen adventig ingyenessé teszik a gépjárművekkel történő megállást a kijelölt, eddig fizetős helyeken.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bábszínház (11), Horváth Tibor polgármester (2), Georgikon Campus (7), Kluzer János polgármester (1), Legszebb konyhakert (2), Városnap (23), Búcsú (45), a jövő egyeteme (1), Zala Megyei Államigazgatási Kollégium (1), intermodális vasúti-közúti konténerterminál (1), Templomfelújítás (3), Farkas Tiborné polgármester (2), Festetics-örökség program (2), Hősök ligete (3), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), Szilágyi Cukrászda (2), Emlékoszlop (1), SZMK épület (1), lámpás felvonulás (2), PALYA BEA ÉS ZENEKARA (2)