dr. Hermann Róbert történész
közélet
A Deák-, és a Csány téren ünnepelték március 15-ét a zalaegerszegiek
A hagyományokhoz híven március 15-én előbb a Deák téren, majd a Csány László téren emlékezett meg a zalaegerszegi önkormányzat az 1848-as forradalom kitöréséről, az első magyar kormány tetteiről és a szabadságharc hőseiről.
közélet
Az aradi vértanúkra emlékeztek
Az Aradon és Pesten 1849. októberében kivégzett vértanúkról emlékeztek meg Zalaegerszegen a Csány téren, a szintén mártírhalált halt Csány László, egykori közlekedésügyi miniszter 1931-ben emelt szobránál.
nézőpont
Nem méltó az áruló jelzőre
Számos olyan vitatott személyisége van a magyar történelemnek, akik megítélése sokszor még szakmai körökben sem egyértelmű, a közvélekedés pedig vagy túl negatív, vagy túl pozitív jelzőkkel látja el őket. Nem a tényekre támaszkodva, hanem inkább az érzelmek által vezérelve.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Görgey Artúr (2), Spartan Race Hungary (2), Delta Retro Music Factory (1), WolfPack 2018 (1), Római Katolikus Templom, Balatongyörök, (2), Informatika (8), Folyadékpótlás (1), Meditáció Maharishi Bhramananda Yogi (2), Lemezbörze (2), Mesterségek napja (3), SUKHISHVILI (1), Color Festival (3), Kisfaludi Strobl Zsigmond (4), Iskola rendőre (1), Zalaszentmihály (10), Jazzfiesta (28), Alma együttes (9), Gyenesdiás, Kárpáti korzó (10), Németh Lajos Miklós zenekarvezető (1), Megyei Jogú Városok Szövetsége (1)