Rövidhírek
Kinyitott a Dísz téri adventi vásár
Péntek délutántól lesznek teljes pompájukban láthatók az adventi fények
A helyszínen Balaicz Zoltán és a szervezők tartottak bejárással egybekötött sajtótájékoztatót. A polgármester elmondta, idén a tavalyinál is látványosabb fényelemek és fotópontok lesznek, ezeket teljes pompájában péntek délutántól láthatja a közönség. Több újítással is készültek a szervezők, és sokkal több szórakoztató program várja majd a látogatókat a következő hetekben.
Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója hozzátette: előremutató programot állítottak össze, sőt már a következő évre is gondolnak. Azt szeretnék, hogy az Egerszegi Advent dunántúli viszonylatban is kiemelkedő legyen és más városokból is érkezzenek látogatók, vásárlók. Az eddigi vásárok közül biztos, hogy az idei a legfényesebb. A színpadon pedig sok sztárfellépővel találkozhatnak az érdeklődők.
Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta: hétfőtől nyitva vannak a standok. Az árusok és a kitelepült vendéglátóhelyek is várják a közönséget. Nemcsak a Dísz téren és a polgármesteri hivatal előtti téren, hanem az Európa téren is. Utóbbi helyszín a gyerekek és családosok "terepe" lesz, hiszen egy meseteret alakítottak itt ki. A Dísz téri szökőkút körül pedig már készen van a fűtött terasz, így a megvásárolt finomságokkal, forró italokkal már be is lehet ülni.
A vásár területén ülőhelyekkel és álló pultokkal is készültek, a számítások szerint közel 300 ember fér el a kitelepült vendéglátóhelyek környékén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézó -
rovatunk hírei
Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézó top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök