Rövidhírek
Támadásban sokat hibáztak
Szekszárd: Studer A. (12/3), Bishop (15), Eldebrink (8), Mansare, Gereben (7). Csere: Mccail (13), Dojkics (1), Bálint (5/3), Theodorán (3/3). Vezetőedző: Zjelko Djokics.
ZTE: Koizar (11/6), Pusztai (14), Kovács G. (8/6), Hegedüs-Őri (7), Parker (6). Csere: Boonstra (5/3), Benke (5/3), Gáspár-Szalay (2). Vezetőedző: Gáspár Dávid.
A zalai együttesből Maltsi sérülés, Horti betegség miatt hiányzott, így tovább csökkent az amúgy sem bő keret a ZTE-nél.
Repülő rajtot vett a hazai együttes, gyorsan elhúzott (4. p: 8-3). Szigorított a védekezésén a ZTE és felzárkózott (5. p.: 10-8) . Majd ismét a szekszárdiak percei következtek, elhúztak, de az első negyed inkább a védekezésről szólt mindkét oldalon. A második tíz perc elején ismét a hazaiak játszottak eredményesebben (15. p: 25-19). Nem hagyta magát azonban a zalai csapat, s egy remek három percet produkálva felzárkózott (18. p.: 27-26). Jött is a hazai időkérés, ami használt, nem sikerült fordítani a vendégeknek, mert ziccereket hibáztak. A nagyszünet után ismét a házigazdák kapták el azt a bizonyos fonalat, a negyed közepén már tíz ponttal is vezettek (25. p.: 41-31) . A második öt percben a vendégek nagyot küzdve visszajöttek a mérkőzésbe (30. p.: 50-47). A záró tíz percben is hatalmas csata folyt a pályán. A negyed közepén ismét feljött egy pontra a ZTE (54-53). A fordítás azonban sehogy sem jött össze, a hajrát jobban bírta a Szekszárd.
A rangadón a tartalékos ZTE becsülettel helytállt. Védekezése jó volt, de támadásban gyengélkedtek játékosai, mindössze 38, 9 százalékos eredményességgel dobtak, ez okozta vereségüket.
Értékelés:
Gáspár Dávid, a ZTE vezetőedzője: - A mérkőzés a védekezésről szólt, mivel nem esett sok pont. Nálunk az rendben is volt. Vereségünk fő okát, abban látom, hogy támadásban pontatlanok voltunk. Ziccereket és büntetőket hibáztunk. Ennek ellenére gratulálok tartalékos csapatomnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben