Rövidhírek
Kétszeri hosszabbítás után győzelem
NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg (zártkapus találkozó). Jv. Győrffy, Csabai-Kaskötő, Boros.
ZTE: Duren (14), Vuko (18/3), Polster, Delas (31/9), Glenn (13). Csere: Szabó (6), Plézer (6/3), Simon (5/3), Völgyi, Bonifert. Vezetőedző: Ante Nazor.
Oroszlány: Anderson (11/3), Abell (12/6), Bíró (12/6), Bailey (24/3), Anda. Csere: Illés (8/6), Kucsora (2), Morgan (11), Garamvölgyi, Hayes (11).Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Első mérkőzését játszotta az élvonalban a hazai csapat, ellenfele már négynél tartott. Jobban játékban volt, mint a zalai csapat. Az első öt percben kevés kosár esett, mindkét oldalon sok volt a pontatlanság. A ZTE-ből az első öt percben mindössze csak Delas szerzett kosarat. Lassan vette fel a mérkőzés ritmusát a zalai csapat. Fokozatosan dobott pontosan a ZTE, és a negyed végére nyolc pontos vezetésre tette szert. A házigazdák lendülete egy rövid ideig még tartott (12. p.: 26-20). A folytatásban megtört a ZTE lendülete. A hazaiak legjobb pontszerzője Delas pihent meglátszott a pontszerzésen, a vendégek felzárkóztak (16. p.: 28-28). A negyed végére átvették a vezetést, A hazaiak főleg támadásban gyengélkedtek.
A harmadik negyed elején tovább növelte előnyét az Oroszlány (23. p.: 37-46). Remek két perc után egyenlített a ZTE (25. p.: 46-46). A kosarakat rendre Delas szerezte a hazai oldalon. A átvette a vezetést, a hazai csapat. (26. p.: 53-48). A fellángolás rövid ideig tartott. a negyed hajrájában ismét felzárkózott a vendégcsapat. A negyedik tíz percben felváltva vezettek a csapatok. A befejezés előtt nem sokkal, három ponttal vezetett a zalai csapat, de nem sikerült megtartania előnyét. Jött az első hosszabbítás, elején a vendégek látszottak győztesnek (42. p.: 72-77). A hazaiak nagyot küzdve, Delas pontjaival egyenlítettek. A második hosszabbításban végig a ZTZE vezetett, volt amikor öt ponttal is, végül sikerül két pontot megtartani előnyéből.
Győzelemmel kezdte a bajnoki idényt a ZTE. A sikerért azonban alaposan meg kellett küzdenie. A zalaiak rendkívül hullámzóan játszottak. Játékban lesz még hová fejlődni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor