Rövidhírek
Gondnokság alatt álló férfit használtak ki áfacsaláshoz
A büntetett előéletű férfi 2013 decemberében állapodott meg egy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló ismerősével abban, hogy az havi 80 ezer forintot kap, ha céget alapít és ügyvezetőként hamis számlákat állít ki. A nehéz anyagi körülmények között élő férfi a megegyezésnek megfelelően megbízójának költségére és iránymutatásai alapján megalapította a bejegyzés szerint textilgyártással és -forgalmazással foglalkozó nagykanizsai kft.-t.
A vállalkozás azonban tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett, csak fiktív számlákat állított ki a számlákat befogadó pécsi partnercég részére. A valótlan tartalmú számlák a partnercég vezetőjének tudtával bekerültek a könyvelésbe. A számlákon szereplő összegeket átutalták a számlakibocsátó fiktív vállalkozásnak, az ügyvezetőként szereplő ismerős pedig a jóváírások napján felvette az átutalt összegeket és átadta a megbízójának.
A gondokság alatt álló férfi több részletben összesen 450 ezer forintot kapott a közreműködéséért. A számlákat befogadó cég ugyanakkor jogosulatlanul levonta az általános forgalmi adót, így 2013-ban és 2014-ben együttesen 55 millió forint költségvetési kárt okoztak.
A Zala Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat az ügyletekben részt vevő három férfi ellen, és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben