Rövidhírek
Az ellenzéki pártok is adományt gyűjtenek
Góra Balázs szólt az orosz-ukrán háború következtében kialakult helyzetről, a szomszédos országból érkező menekültek fogadásáról. Megjegyezte, hogy a kormány nem tudja megfelelően kezelni sem a háborús helyzetet, sem pedig a menekültválságot. Néhány hét van az országgyűlési választásokig, ahol nem csak a kormányról szavaznak az emberek, hanem választaniuk kell kelet és nyugat, béke és diktatúra között – fogalmazott.
Dr. Csidei Irén arról szólt, hogy a Tiéd a Város Egyesület is csatlakozott az adománygyűjtéshez, erről tájékoztatta a város polgármesterét, és az ellenzéki pártok által gyűjtött adományokat is a város raktárbázisába, az Apáczai művelődési központ tornatermébe szállítják. Hangsúlyozta: az adománygyűjtés nem politikai kérdés, hanem humanitárius cselekedet. A menekültek száma egyre nő, sok a kisgyermek, ezért fontosak az összeállított csomagokban a tisztálkodószerek, kész-vagy félkész ételek, tartós élelmiszerek és takarók, főleg a gyermekek számára. Egy ilyen háborús helyzetben az összefogás és az együttműködés a cél, valamint a rászorulók megsegítése. Az adományokat az MSZP irodájában is gyűjtik és a választókerület településeit járva, a helyszínen szintén elfogadják az összegyűjtött csomagokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában