Csemegéző

Pompa a kopárság mögött - Marrakech a terrakotta város

A Marokkó név először csak a pálcikajáték miatt volt ismerős, Marrakech, meg a Quimby együttes "Sehol se talállak" című dala miatt. Persze az ember ifjú korában rálesett azért olykor a világtérképre - mert ezekben az időkben még nem volt Google Maps, meg GPS -, és akkor meg is állapította szépen, hogy hát Afrika, az bazi messze van. Oda földi halandó a távoli Közép-Kelet Európából csak nagyon ritkán jut el.

Aztán jöttek mindenféle tematikus Tv-csatornák, ahol csodás marokkói épületeket és ínycsiklandó, fűszeres ételeket mutogattak. Az eget meg elárasztották a légitársaságok olcsó, fapados járatai. Így a korábban elérhetetlennek minősített desztinációk száma fokozatosan csökkent (és csökken ma is). Szóval, lássuk azt a Marrakech-t...!

#1 A tam-tamtól a müezzin hangjáig

Ha a müezzin megszólal, nem ütik tovább a tam-tam-ot. Nem vicc, tényleg koncert volt az ablakunk alatt az első marrakech-i éjszakán. Épp valami berber ünnepnapon érkeztünk. Először az utcabéli gyerekek doboltak önfeledten, aztán jött a felnőtt csapat; már nemcsak dobokkal, hanem mindenféle csörgőkkel és más ősi zajkeltő eszközökkel. Eleinte még izgalmas és szórakoztató volt ez a kissé beazonosíthatatlan muzsika (mintha arab meg törzsi zenék keveréke lett volna). Arra gondoltam, hogy milyen hasznos dolog, hogy félig a Sziget Fesztiválon nőttem fel, és volt szerencsém techno-busz szomszédságában is, meg a krisnások mellett is sátrat verni (akik aztán egész nap és éjjel nyomták a "Hare Krishnát"). Ilyen tapasztalatok után simán elalszom bármilyen hangzavarban. Hajnali 4 óra után viszont már inkább azt éreztem, hogy mégiscsak jobb lenne a repülés-parától megfáradt idegeimet kicsit megpihentetni. Szóval nem bánnám, ha csend lenne. De a hajnali imára hívó dallamig még volt egy kis idő... (Mit csinál a munkamániás firkász, ha nem tud aludni? Felveszi a telefon diktafonjára a tam-tamolást.)