Cseh Tamás daloktól a Fekete Lyukig - Konferencia a populáris zenéről, tárlat az undergroundról

A politika reprezentációja a kortárs populáris zenében című konferencia még januárban volt. Jogos a kérdés, hogy miért csak most írok róla? Sok egyéb mellett főleg azért, mert a pozitívumok ellenére volt némi hiányérzetem, és arra gondoltam, hogy ezt a hiányt csak egy dolog pótolhatja (és akkor két kulturális eseményről is tudok egyszerre írni), ez pedig nem más, mint a budapesti Kiscelli Múzeumban látható Fekete Lyuk - A pokol tornáca. Underground Budapest '88-'94 kiállítás. Ezt a tárlatot viszont csak a közelmúltban sikerült megnéznem. (Hogy pótolta-e a hiányérzetemet, vagy sem, arról majd később. Viszont most utólag jól szórakozom azon, hogy egy katolikus egyetem által szervezett konferencia után egy "pokoli" kiállításra vágytam.)

Szóval nem tagadom, kicsit szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy jó-e ha egy katolikus egyetem szervez konferenciát könnyűzenei/populáris zenei témában. Hátha "elcsúszik" a tematika összeállítása, vagy az értelmezés valamiféle vallási dimenzióba. Szerencsére semmi ilyen nem történt. Persze alapvetően keresztény-konzervatív értékrenddel bíró (és itt most nem konkrétan pártpreferenciára gondolok) előadói kör verbuválódott össze, ám az értékrenden túllépve nagyon nyitott szemléletű és gondolatébresztő prezentációkat hallhatott a közönség. Szóba került persze vallási szimbolika, politikai teológia is, de egy nagyon érdekes kontextusban: a black metal zenei műfajjal, és az abban lévő sátánista, vagy épp mitológiai elemekkel kapcsolatban (dr. Gyulai Attila előadása).
Azt pedig a politológia tanszék vezetője, dr. Botos Máté is elismerte a résztvevőket köszöntve, hogy talán furcsának tűnik, hogy épp ők szerveznek ilyen jellegű előadás-sorozatot. De mint mondta: egyrészt szeretik a jó zenéket (ekkor megnyugodtam), másrészt pedig a Kádár-korszak, valamint a rendszerváltozás utáni évek kiváló tudományos terepet jelentenek az egyetem számára ahhoz, hogy ők is boncolgassák kicsit ezt a témát.

"Mosókonyhában, szükséglakásban"
A felszólalók között volt Stumpf András, aki újságíróként kicsit kilógott az egyetemi tanárok, akadémiai tagok alkotta előadói team-ből. Viszont ő volt az, aki 2009 májusában az utolsó interjút készítette Cseh Tamással, az azóta megszűnt(etett) Heti Válaszban. Előadásában arról a politikai dalformáról beszélt, melyet nagyon tudatosan használt a Cseh Tamás-Bereményi Géza páros a hetvenes évek közepétől. A sokszor homályosnak tűnő szövegekben a Kádár-korszak magyar valósága rejlik. A kilátástalanság, az alávetettség, a rendszer és a hivatalok abszurd működése jelenik meg a történetekben. Melyekben sehová tartó és sohasem elinduló vonatokra várunk. Enyhülést pedig a keserű humoron túl, gyakran csak az alkohol hozhat a kisember számára. Stumpf szerint a szerzőpáros a nagy és direkt politikai szlogenek helyett inkább a tipikus, közép-kelet európai figurák groteszk sorsát helyezte a dalok fókuszába. A rendszer abszurditását pedig jól mutatja, hogy sokszor még a KISZ-titkárok is tapsoltak a koncerteken, hiszen nem ritkán ők is szűkös pesti albérletekben nyomorogtak, így nagyon pontosan tudtak a Bereményi által teremtett karakterekkel azonosulni.

Kádár: apa, vagy ellenség?
Többek között attól függ, hogy punk, vagy skinhead oldalról nézzük. Lesarkítva erről szólt dr. Tóth Eszter Zsófia "A Kádár-korszak ábrázolása a kortárs zenében" előadása. Kádár János emlékezetét nagy általánosságban is két dolog határozza meg: egy 1956 szelleméhez kötődő, úgynevezett kárvallotti nézőpont, mely szerint Kádár a megtorló, a diktátor. A másik pedig a kissé nosztalgikus "Kádár apánk" szemlélet. Vagyis az Öreg, aki biztonságot, munkahelyet, autót, lakást "adott". A punk és a skinhead zenék szövegeiben pontosan nyomon követhető ez a kettősség. A baloldali kötődésű punk-mozgalom inkább a "viszonylagos" jólétet jeleníti meg (persze a lázadó szemlélet miatt a rendszer vagy annak intézményeinek kifigurázása itt is megjelenik), a szélsőjobboldali bőrfejűek viszont egyértelműen a gyilkos kommunista diktátort látják benne. Ezenkívül náluk már erős Horthy-nosztalgia, és a revizionizmus is megjelenik.

Hiányérzetem pedig amiatt volt, mert bár rengeteg hazai és külföldi zenei stílust és populáris zenei művet felsorakoztatott a konferencia, a nyolcvanas évek néhány nagyon is jellemző áramlata (new wave, dark, alterock és más undergorund műfajok) és zenekara (Spions, URH, Neurotic, Kontroll Csoport, Európa Kiadó) kimaradt, vagy csak említés szintjén szerepelt. Az érthető, hogy egy ilyen előadás-sorozatba lehetetlen mindent belesűríteni, de így meg nagyon fontos - és más művészeti ágakhoz is sok szállal kötődő - korabeli (vagy ma is aktív) együttesek tevékenységének elemzésével maradt adós a rendezvény.

Ezért is gondoltam arra, hogy ellátogatok a Kiscelli Múzeum már említett - a Fekete Lyuk nevű, legendás szórakozóhelyet bemutató - tárlatára. Hátha itt többet megtudok a hiányolt műfajok és jelenségek társadalmi, politikai és kulturális életben betöltött szerepéről. Az a helyzet, hogy nem tudtam meg! Valahogy ez az elemző-szál kimaradt a kiállításból, és inkább a nosztalgia dominál. Ez még nem volna baj, ha mondjuk a néhai "Műintézmény" egykori helyszínén, a budapesti Vörösmarty Művházban rendeztek volna be egy kamarakiállítást; fotókból és más relikviákból. De egy múzeumi környezetben azért több értékelést vár el az ember.
 

A teljes cikk itt olvasható: https://kultourvidek.blogspot.com/2019/03/cseh-tamas-daloktol-fekete-lyukig.html

Forrás: KulTour-Vidék