A KÉPben: Senj (rejtélyes arcai)

Egy tüneményes tengerparti városka ez, Rijekától délre, szemben a Krk-szigettel. Egykor a Magyar Királyság része volt, ahová Mátyás seregei is bevonultak, de ettől még ne nevezzük magyar városnak. Pici, sikátoros óváros, szecessziós, illetve a századelő hangulatát idéző belváros, ezenkívül világítótorony, régi városfal, bástya, illetve a település fölé magasodó Nehaj-erőd (amiről korábban már írtam) színesíti a látképet. Minden adott tehát egy hangulatos tengerparti nyaraláshoz. Egyetlen negatívumaként azt szokták felhozni, hogy ez az Adria legszelesebb térsége. Még nyáron is gyakori "vendég" a bóra. Az erős széllökések miatt sok apartman már eleve védett, jakuzzival felszerelt, tengerre néző terasszal várja a turistákat, hogy az esetleges rossz idő se legyen akadálya a kikapcsolódásnak.

Szerencsére ott jártunkkor ebből semmit sem tapasztaltunk. Még a Nehaj-várban is szélcsend volt, ami elég ritka az ilyen magaslati helyeken. Majdnem unalmas szombat délelőtt volt. A sikátorok "őslakói" - életkorukból adódóan - már kissé nehézkes és óvatos léptekkel épp a piac felé igyekeztek. A helybéliek másik csoportja pedig a reggeli kávéját iszogatta a kávéházak teraszán. A feketét aztán persze gyorsan felváltotta némi erősebb nedű; a térség valamelyik közkedvelt, gyógynövényes, vagy gyümölcsös likőrjeinek egyike. Fajtától függően narancs vagy citromszelettel szervírozva. Mindig megállapítom, hogy mediterrán tájakon az idősek elképesztő derűvel ücsörögnek a kávézókban, vagy a parton. Sőt, tinédzsereket meghazudtoló módon tudnak hatalmasakat röhögni és sztorizni (kár, hogy nem értem), pedig biztos, hogy ők is megéltek egyet s mást a 20. század zivataros éveiből. Úgy látszik a tengeri levegő, a mediterrán étrend, meg ezek a se túl erős, se túl édes likőrök (na, vajon honnan tudom?) stresszoldó hatással bírnak.
Mivel délelőtt még kevés turista volt talpon (vagy már hazamentek a szezonvég és a covid-riadó miatt), nyugodtan (és tolongásmentesen) lehetett bejárni a szűk utcácskákat. Mondanám, hogy tipikus adriai sikátorok, de folyamatosan olyan furcsa, bajszos fejekbe botlottunk, amilyent máshol még nem nagyon láttam. A szobrok/domborművek az óváros házainak kapui felett díszelegnek. Mintha hasonlítanának egymásra, de mégsem ugyanaz az arc. Sajnos eddig nem sikerült kinyomoznom, hogy milyen történelmi alakhoz, eseményhez köthetők, vagy milyen rituális (őrző-védő) szerepük volt egykoron. Az egyik kapu felett pedig a glagolita írás (ószláv egyházi írásrendszer, melynek a horvát változata szögletes betűkből áll) nyomai is kirajzolódtak. Ez az igazi titkosírás, tuti!

Rejtélyes helyek bőven akadnak még itt: érdemes felkeresni a Szűz Mária székesegyházat, mert az eredetileg román stílusú - kissé ódon - épület szépen magán viseli az évszázadok viharait, és toldozgatásait. Ha kifeszítenénk egy hatalmas átlátszó papírt, különböző színű ceruzákkal át lehetne satírozni az egyes időszakokat. Izgalmas végeredmény születne.
Állítólag hülyeségért nem kell a szomszédba menni, önmagunk megnyugtatása miatt néha mégis érdemes; máshol is van esztétikai közterület-szennyezésre példa. Hogy a régi oroszlános vízköpőket miért nem sikerült valamilyen rusztikusabb stílusú, a környezethez jobban passzoló csapokkal modernizálni, azt csak a helyi önkormányzat valamely illetékese tudhatja...

Ha Senjről beszélünk, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy itt született egy Nikola Jurisic nevű horvát főnemes, aki nálunk Jurisics Miklós néven, és az immár örökbecsű "kőszegi hős" címkével ellátva futott be karriert. Rákerestem és nem csalódtam: Kőszegnek 2010 óta testvérvárosa Senj.

A többi fotó itt nézhető meg:

https://kultourvidek.blogspot.com/2021/09/a-kepben-senj-rejtelyes-arcai.html

Forrás: KulTour-Vidék