Archivum
Kézművestábor az Izsák ÁMK-ban
A Csácsi Fesztivál keretében nyílt kiállítással zárult az Izsák ÁMK-ban a nyári kézműves tábor. A programot immár harmadik éve rendezi meg az intézmény, Horváthné Csőre Ildikó tanítónő vezetésével. Nemcsak a helyi iskolában, hanem városi szinten is meghirdetett táborban az idén 51, többségében alsós kisdiák vett részt.
Festés, kerámia, ékszerkészítés nyújtottak délelőttönként elfoglaltságot, egyéni, illetve csoportos tevékenység formájában. Délutánonként a játékon volt a hangsúly, illetve még egy kis horgászat és tóparti főzőcske is belefért a programba.
A megnyitón Nemes László festőművész illette dicsérő szavakkal az alkotómunkát. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a szülőket is be lehet majd vonni a kreatív tevékenységekbe, hacsak egy órára is. Ezzel közelebb kerülhetnek a gyerekek világához. Egyben gratulált a diákoknak, hogy megvalósították elképzeléseiket és ezzel átélhették az alkotómunka finisének különös örömét.
A diákok munkáit szeptember végéig lehet megtekinteni az intézmény első emeletén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett