Archivum
Van feladat bőven
A 2006. évi önkormányzati választások óta a közgyűlésben változatlan személyi összetételben működik a hétfős nemzetközi és esélyegyenlőségi bizottság (NEB), melynek munkájáról Kiss Ferenc önkormányzati képviselő, a bizottság elnöke számolt be lapunknak.
Az esélyegyenlőség területén
– A város közgyűlése szeptemberi ülésén tájékoztatót hallgat meg minden bizottság munkájáról. Ez érinti az önök bizottságát is. Melyek voltak a legfontosabb feladatok?
– Kiemelten kezelte a bizottság a testvérvárosi és nemzetközi kapcsolatok fejlesztését, és ezen programokban részt vevő intézmények, civil szervezetek anyagi támogatását. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a testvérvárosi kapcsolatok már szélesebb körűek a hivatalos önkormányzati kapcsolatoknál. Közvetlen egyesületi, intézményi és személyes kapcsolatokon alapul. Alakultak két város kapcsolatát erősítő baráti társaságok, egyesületek, de ezt segítette a Zalaegerszeg Város Tiszteletbeli Polgára címek adományozása.
Előtérbe került a gazdasági kapcsolatok felvétele a testvérvárosokban működő vállalkozások között – folytatja Kiss Ferenc. – A bizottság segítette, szervezte az esélyegyenlőséget elősegítő programokat, rendezvényeket. Részt vett a Zalaegerszeg város „Esélyegyenlőségi programjának” kidolgozásában, végrehajtásának értékelésében, az éves esélyegyenlőségi tervek aktualizálásában. Bizottsági ülésen megtárgyalta a zalaegerszegi roma népesség helyzetét, a lakáshoz jutás lehetőségét. A belváros (különösen a piac környékének) átépítésének tervezésénél figyelemmel kísérte az antiszegregációs programot.
– Mely rendezvényeket támogatták?
– Az önálló rendezvények szervezése közül kiemelkedik az évenként megrendezett: „Fogadd el – Fogadj el program”, és a „Fuss velünk az autistákért” rendezvény támogatása. Zalaegerszegen megszervezésre került az „Esélyek és egyenlőség a mindennapokban” konferencia. Valljuk, hogy az „Esélyt a mindennapoknak” programjaink figyelemfelhívóak, és követendő gondolatot fogalmaznak meg. Mindennap figyeljünk a fogyatékkal élők beilleszkedésének támogatására, a nők, idősek, fiatalok a roma társadalom, a hátrányos helyzetűek és a szegények megsegítésére, az esélyegyenlőség megteremtésére, az élet minden területén.
– Milyen egyéb feladataik vannak?
– Fontosnak tartjuk az intézmények, közlekedési utak, tömegközlekedési járművek fizikai akadálymentesítésének javítását. Meg kell valósítani – amivel a város adós – a fogyatékkal élők integrált intézményét a Gasparich úti volt óvoda épületében.
Folytatni kell a szociális lakásépítő programot, az adósságkezelő támogatást, a lakáshitelek miatt kilátástalan helyzetbe került családok megsegítését, és a roma lakosság helyzetének javítását szolgáló felzárkóztató programokat. Sokat tett Zalaegerszeg város közgyűlése az esélyegyenlőség javításáért, de ezt a tevékenységet erősíteni, folytatni kell. Ez a közgyűlés feladata lesz a jövőben is – fogalmazott Kiss Ferenc.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett