Archivum
Újra jelölték
A kistelepülések megsegítését, a nagyobb településekkel való együttműködést tartja továbbra is a legfontosabb feladatának Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés jelenlegi elnöke, a Fidesz-KDNP megyei listavezetője, a megyei közgyűlés elnökjelöltje – hangzott el a pártszövetség pacsai sajtótájékoztatóján.
Manninger Jenő hangsúlyozta: az elmúlt ciklus eredménye, hogy a megye működtetni tudta intézményeit, annak ellenére, hogy négy év alatt a korábbi kormányzat 3,9 milliárd forintot vont el a megyéktől. Eredménynek tartják azt is, hogy 1,9 milliárd forintot sikerült kigazdálkodni, a többit hitelből sikerült pótolni.
A megyei önkormányzat fel tudott lépni olyan esetekben is, folytatta, amikor a spekulatív milliárdosok helyett a zalai gazdálkodók juthattak földtulajdonhoz. Elhangzott még: az önkormányzat jelenlegi vezetése fontosnak tartja a településekkel együtt a kulturális és helyi értékek védelmét.
Az Orbán-kormány csökkentette a megyei politikusok számát, a testület 40 helyett 15 főből áll majd. A Fidesz-KDNP zalai pártszövetség ebből 10 helyet szeretne megszerezni, és Mint Manninger Jenő fogalmazott, erre reális esélyük is van.
A megyei lista 2. helyén dr. Pál Attila (Lenti), a 3. helyen Nagy Kálmán (Pacsa) jelenlegi megyei közgyűlési alelnök áll. A további sorrend: 4. Pálinkás Róbert, 5. dr. Fekete Zoltán, 6. Horváth Zoltán, 7. Vajda László (a Lungodrom képviseletében). 8. Sáringer Kenyeres Tamás (a KDNP képviseletében). 9. Zsuppányi Gábor (a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja képviseletében), míg a 10. helyen Fodor Márk kapott helyet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett