Archivum
Új tanműhelyt avattak
Több éves álmunk vált valóra, amikor egy használaton kívüli konyhának új funkciót adunk. A tanműhely az iskola egykori diákjának, későbbi tanárának, Németh Lászlónak a nevét vette fel – fogalmazott köszöntőjében Kónyáné Tömpe Lívia, a Zalaegerszegi Páterdombi Szakképző Iskola igazgatója, köszöntve a megjelenteket, az önkormányzat vezetőit, az intézmény egykori igazgatóit.
A páterdombi szakképző iskolában
Mint fogalmazott, az átalakítást az iskola külső erőforrásból és saját önrészből valósította meg. A névadással folytatják a hagyományt, így akarnak méltó emléket állítani egy-egy kiemelkedő tudású tanárnak, aki az iskolában dolgozott, és elismerésre méltó munkát végzett a diákok megelégedésére.
– Egy városnak akkor van jövője, ha ismeri múltját – mondta köszöntőjében Gyutai Csaba polgármester. – A Páterdombi Szakképző Iskola példát mutat, hogyan kell ápolni a hagyományokat – és példaképet állítani a fiataloknak. Németh László kiemelkedő személyiség volt a szakmájában. A polgármester gratulált az iskola vezetésének a sikeres beruházáshoz. Köszöntőjét így zárta: „Az ember addig él, amíg emlékeznek rá.” A jeles cukrászmesterre ezután még többen fognak emlékezni – tette hozzá.
Ezt követően Németh László munkásságát idézték fel az intézmény volt igazgatói, pályatársai és leánya. A tanműhelyt a néhai cukrászmester özvegye avatta fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával