Archivum
Színes forgatag
Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Páterdombi Szakképző Iskolában a diáknapokat. A színes, látványos programok nagy érdeklődés mellett zajlottak.
Diáknap a páterdombi szakképzőben
– Tanulóink számára mindig ünnepet jelent a diáknap – mondja Kónyáné Tömpe Lívia igazgató. – Idén a legnagyobb „sláger” a rendőrségi kutyás bemutató volt, ahol szembesülhettek a diákok, miként fogja el a bűnözőket egy kutya. A rendőrség szimulált egy diszkóbalesetet, és az ahhoz kapcsolódó mentési munkálatok során, hangsúlyozták a megelőzés fontosságát.
Végzős tanulóink felvételi tréningen vehettek részt, kipróbálhatták, hogy a munkáltatók mire kíváncsiak a felmérések során. Meghívtunk az iskolába itt végzett vállalkozókat, akik az élelmiszer, a kereskedelem, a vendéglátás területén szerzett tapasztalataikat igyekeztek átadni a diákoknak. Miként lehet az iskolából kikerülve sikeresnek lenni? – erről volt szó.
A diáknap keretében tisztelegtek a diákok, tanárok az iskola fiatalon elhunyt tanára, Bein György emléke előtt egy verseny keretében. A rendezvény keretében felavatták az iskola új klubhelyiségét is.
Különböző helyszíneken az iskola profiljába vágó rendezvények zajlottak. Borbemutató, péksütemény-kóstoló várta a résztvevőket. A sport sem hiányzott a diáknapról, a mozogni vágyókat: streetball, röplabda, labdarúgás várta. A Zalai Civil Ház ÖKO-Roadshow-t rendezett. A már említett rendőrségi bemutató mellett a tűzoltók és a mentősök életébe is bepillantást nyerhettek a diáknap résztvevői.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa