Archivum
Egyenlő hozzáférés
Barlahidán 1978 óta működik az idősek nappali ellátását biztosító gondozási központ. Az intézmény kiemelt szerepet tölt be a kis falu életében, ezért fejlesztését – lehetőségeihez mérten – mindig is szem előtt tartotta az önkormányzat. A közelmúltban egy régi elképzelés válhatott valóra. A helyhatóság támogatást nyert NYDOP-5.1.1/C-09-2009-0007 Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) elnevezésű kiíráson, mely az intézmény kívül-belüli akadálymentesítését tette lehetővé.
Gondozási központunk akadálymentesítésére azért pályáztunk 2007-ben, mert az elsőfokú építésügyi hatóság nyilvántartása szerint nem felelt meg a hatályos előírásoknak, mely 2010-ig a középületek akadálymentesítését tűzte ki – mondta Bálványköviné Győri Éva, projektmenedzser.
Juhász András körjegyző hozzátette, a beruházás összesen 7 millió 941 ezer 748 forintba került. Mivel a pályázat 85 százalékos támogatottságot élvezett, így az önkormányzat a teljes költség 15 százalékát biztosította önerőként. A nyertes kivitelezője júniusban kezdte meg a munkát, mely során térköves parkolót, valamint korláttal ellátott rámpát épített meg egészen a főbejáratig.
Az épületben valamennyi ajtónyílást kiszélesítettek, kivették a küszöböket, valamint megnagyobbították a szociális helyiséget. A helyiségekben a látássérülteket segítve úgynevezett vezetősávokat festettek fel, és Braille-írásos útvonaltáblát helyeztek el, a gyengén hallók számára pedig a beszéd jobb megértését szolgáló indukciós hurkot építettek ki.
A „Barlahidai Gondozási Központ akadálymentesítése“ című projektnek köszönhetően nemcsak a mozgássérültek és idősek, hanem látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára is biztosított a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával