Archivum
Közös akarattal
Pacsa és térsége korábban fehér foltként létezett a megye közepén. Elzártságát enyhítendően döntött úgy a környék húsz települése, hogy statisztikai kistérségként többcélú társulást hoz létre. A szervezet felállítását az az elvárás tette szükségessé, hogy a más úton egyébiránt nem megszerezhető fejlesztési forrásokat igényelhessenek, az elnyert támogatásokkal gyarapítsák a falvakat, valamint az alapellátások közös működtetésével színvonalasabb szolgáltatásokat nyújthassanak az itt élőknek – hangzott el a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Egeraracsán tartott cikluszáró ünnepi közgyűlésén.
A pacsai többcélú társulás cikluszáró közgyűlésén
Tóth István, a házigazda település polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Vigh László országgyűlési képviselő, Felsőrajk polgármestere, a társulás elnöke értékelte a mögöttük hagyott esztendőket.
– Megismertük egymás településének értékeit, szépségeit, mert bizony, hiába a közelség, előfordult az is, hogy a kihelyezett társulási ülések alkalmával jutottunk el csak egy-egy faluba. A társulási együttműködés „emberi hozadékának“ mindenképpen ezt tartom. A másik fontos értelme azt volt, hogy Pacsa, mely 2009-ben városi rangot kapott, kivételével közel azonos lélekszámmal és gondokkal küszködő településeket sikerült összekovácsolnunk a közös célok mentén. Mindazonáltal a kistérségi társulások sem mindenhatóak, egyrészt szükség van kormányzati segítségre, hogy utak, intézmények újulhassanak meg.
Ezek a fejlesztések önerőt igényelnek, azonban kell, hogy legyen egy másik önerő is helyben, ami pénzben nem kifejezhető. Ez pedig a helyi összefogás, a közös akarat és cselekvő tett, ami az elképzeléseket valóra váltja. Úgy vélem, az elmúlt négy évben e szemlélet szerint igyekeztek dolgozni a települések polgármesterei és képviselő-testületei. A többcélú társulás is ezt a nézetet követte tevékenységében. Jómagam azt tartom a legnagyobb eredmények, hogy a közmunkaprogramokban sok embernek tudtunk munkát, ezáltal megélhetést adni, hangsúlyozta Vigh László.
Az eltelt időszakban öt, változó időtartamú, 2-4-6 hónapos közmunkaprogramot indítottak, melyben 150 tartós munkanélküli személy foglalkoztatását valósították meg. Az Út a munkához programhoz tizenhárom település csatlakozott. 2009-ben 80 főnek, 2010-ben pedig 85 főnek adtak munkát ezáltal. A többcélú társulás az elmúlt időszakban 252 millió forint központi normatív támogatást hívott le a közszolgáltatási feladatok ellátására. Több mint 141 millió forinttal támogatták a települések beruházási, közcélú foglalkoztatási programjait valamint rendezvényeit.
A társulási tanács 2008–2010 közötti tevékenységéről szóló beszámolót a polgármesterek egyhangúlag fogadták el a cikluszáró közgyűlésen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett