Archivum
Konferencia a hévízi reumakórházban
A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. tudományos programsorozatának részeként szeptember középső péntekén az intézmény kultúrtermében szervezték meg az infektológia és a reumatológia határterületi kérdéseit orvos szakmai szempontból részletesen körüljáró konferenciát, amelyre meghívták a régió infektológusait, reumatológusait, szakorvosait és minden olyan érdeklődő szakdolgozót, akik az orvosegyetem által akkreditált tudományos programon kívánták kötelezően gyűjtendő pontjaik számát növelni.
A nyitóünnepség köszöntőjében dr. Szekeres László orvos-igazgató annak a reményének adott hangot, hogy ismét egy hasznos, érdekes és tanulságokban gazdag programot sikerült összeállítani. Mint a főorvos jelezte, a konferenciasorozat október elsején folytatódik. Akkor a perifériás érbetegségekről és azok rehabilitációs lehetőségeiről lesz szó, majd november 13-án a fájdalomterápia kerül célkeresztbe, november 26-án pedig a csípőfájdalmak terápiás lehetőségeit veszik górcső alá a budapesti reumatológiai tanszékkel közös, hagyományos rendezvényen.

A második félévben elő ízben rendezett képzés résztvevőit, előadóit a program ötletadó gazdájaként és háziasszonyaként dr. Kránicz Ágota főorvos is üdvözölte, aki elmondta: a közelmúltban olvasott egy tudományos folyóiratban publikált cikket a kullancsok által terjesztett betegségekről, melynek szerzője örömmel konstatálta, hogy hazánkban egyre jobbak a Lyme-kór felismerésének arányszámai. Ugyanakkor kritikát kaptak a reumatológusok, akik – a cikkíró szerint – túlságosan sok mozgásszervi kórkép hátterében diagnosztizálják a betegséget. A főorvos reményét fejezte ki, hogy az előadások – különösen dr. Lakos Andrásé – segítik majd az orvosokat a diagnosztikai tévedések elkerülésében, és új ismeretek begyűjtésében.
A diagnosztikus tévedések témakörének szakértőjeként a Budapesti Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője, dr. Lakos András előadásában a Lyme-kór terápiájában elkövetett hibákat vette számba. Az évente félszáz előadásra felkért infektológus főorvos szerint sokkal több tévedés van, mint találat. A betegség ugyanis rendkívül sokféle tünetet képes produkálni és a diagnosztikai eszközök pontatlansága miatt is előfordulhatnak hibák. Tesztet kérni és vizsgálatokat végezni minden orvosnak van jogosultsága, de a helyes értékeléshez nagy szakértelemre van szükség. Szerinte az efféle orvosképző konferenciáknak azért van nagy jelentőségük, mert tágítják a befogadók „tudományos frekvenciáját”.
A reumatológiai tünetek szakellátásában előforduló góc indukció témakörét dr. Kiss Emese, a Semmelweis Egyetem Reumatológiai Tanszékének docense járta körül. A gócbetegségek szerepéről szólva ismertette azokat a lehetséges krónikus gyulladásos folyamatokat, amik a távolhatás következtében többféle módon betegíthetik meg a szervezet egészét. Olyan gócokról tett említést, amelyek manapság népbetegségnek számítanak.
A fertőzések előfordulásáról és az antibiotikum-kezelés reumatológiában bevett gyakorlatáról több szempontot is kiemelve már a Budapesti Szent László Kórház infektológusa, dr. Székely Éva beszélt. Mint mondta, az ízületi gyulladások egy része fertőzés következtében lép föl. Az ízületi fertőzések közül csak a szexuális úton terjedő ghonorrea védhető ki, a többi nemigen, de gyógyszeres kezelés segítségével a betegek zöme a széles spektrumú antibiotikumok segítségével jól kezelhető.
Dr. Kránicz Ágota főorvos vetítettképes előadásában a reaktív arthritisek és az infekciók kapcsolatát elemezte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett