Archivum
Szépülő falukép Bázakerettyén
Bázakerettyén az elmúlt önkormányzati ciklusban több fejlesztési célt is meghatároztak, melyek közül első helyen szerepelt az önkormányzati ingatlanok felújítása, a településkép, a környezet szebbé tétele.
Gondot fordítanak lakókörnyezetükre
– Minden elképzelést nem sikerült ugyan megvalósítanunk, az elért eredményekkel azonban elégedettek lehetünk. Az általános iskola tetőszerkezetének megújítását egy újabb pályázati sikernek köszönhetően az óvoda rekonstrukciója követte. A 44 milliós összköltségű beruházást 39 millió forint támogatás segítette.
A kivitelezés szeptemberre fejeződött be; a megszépült épületet nagy örömmel vették birtokukba a gyerekek. Hamarosan új játékokat is kapnak, mivel a projekt eszközbeszerzést is lehetővé tett az intézményben – mondta el érdeklődésünkre Iványi László polgármester, akinek nem volt vetélytársa a közelmúltbeli önkormányzati választásokon.
– Az integrált közösségi szolgáltató tér pályázaton azonban nem voltunk ilyen szerencsések. A címet ugyan elnyertük, de a második körben kiestünk, így a régi iskola felújítását későbbre halasztjuk. Körzeti feladatkört ellátó háziorvosi rendelőnk azonban megújulhat 2011 tavaszára a nyugat-dunántúli regionális operatív programon elnyert támogatás segítségével. Az épület rekonstrukciója mellett ez a projekt is tartalmaz eszközbeszerzést, melynek következtében jelentősen javulhat az orvosi ellátás színvonala.
Iványi László a megvalósult beruházások közül még megemlítette a bázai falurészben a faluház megújítását és parkolók kialakítását. Az ingatlanok rekonstrukcióját az új önkormányzati ciklusban is folytatni kívánják, korszerűsítenék a körjegyzőség épületét. A polgármester reméli, hogy elképzeléseik megvalósításához lesznek pályázati kiírások, melyekhez önerőt is tudnak rendelni. Irányelveket meghatároztak már a képviselő-testülettel egyetértésben, a teljes ciklusprogramot azonban még nem állították össze.
A településfejlesztési tervek dokumentumát december végéig szeretnék elkészíteni. Várakozással teli az elkövetkező időszak a Leader programra beadott pályázatok bírálata tekintetében is. A helyi rendezvények támogatására valamint a zöldfelületek karbantartásához szükséges nagyobb teljesítményű gépek beszerzéséhez kértek támogatást.

– A lakosság és a képviselők a közterületek karbantartásával és a falufenntartási munkákkal kapcsolatban elégedetlenségüknek adtak hangot a Nonprofit Kft.-vel szemben. Új képviselő-testületünk első feladatként szervezési és személyi változásokról döntött, amitől a tevékenység és a működés hatékonyságának javulását várja.
A csapadékos időjárás nem kedvezett a vendégforgalomnak a termálfürdőben, ahol idén is elvégezték a szükséges felújítási munkákat szépítve, csinosítva a létesítményt a szezonra. A vendégszám növelése valamint a takarékosabb üzemeltetés érdekében megújuló energiák felhasználására épülő fejlesztésben gondolkodnak, bízva abban, hogy lesz ilyen célra pályázati lehetőség, mondta végül Iványi László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával