Archivum
Együtt a szabad levegőn
Vaspör önkormányzata és a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény a tavalyi évhez hasonlóan idén is szentmisével egybekötött kirándulást szervezett a Pusztacsatári kegyhelyre augusztus elején. Harminc település nappali ellátást biztosító intézményeiből, idősklubjaiból érkeztek a szépkorúak a találkozóra, melyet főzőversennyel színesítettek. A kánikulai melegben az árnyat adó fák alatt munkálkodtak a főzőcsapatok, hogy mire a szentmise véget ér, elkészüljenek az ebéddel. De ez csak a ráadás volt, a „főételt” ezúttal is Vaspör önkormányzatának konyhája készítette.
Támasz: Kirándulás a pusztacsatári kegyhelyre
– A Támasz működési területén élő időseknek szól ez a nagyszabású program, melyre harminc zalai valamint őrségi településről közel négyszázan jöttek el. Tizenegy csapat nevezett be a főzőversenybe, melyben a gondozónők is részt vettek a szépkorúak mellett – mondja érdeklődésünkre Kissné Jandó Nikolett megbízott intézményvezető.

– A bográcsban készült ízletes falatokat zsűri értékelte, emléklappal és egy kis ajándékkal jutalmazta a versengő csapatokat. A kirándulás legfontosabb célja a kötetlen kikapcsolódás. Az idei program is jó alkalom volt arra, hogy rég nem látott ismerősök találkozzanak egymással, illetve új barátságok köttessenek szorosabbra fűzve a kapcsolatot az alapszolgáltatási intézmény klubjai, telephelyei között.
A misét ezúttal is Kovács Miklós, zalaháshágyi plébános celebrálta, aki a közelmúltban tartotta aranymiséjét. A szertartást követően mindenki elfoglalta helyét az asztaloknál, majd megérkezett az ebéd a vaspöri falugondnoki autóval. Ahol főztek, ott a bográcsból is kínáltak ételt a gondozónők.
– Az idősek életéhez mindig is hozzátartozott a vallásosság, ezért is kedvelt a program körükben – mondta Nátrán Ilona, a becsvölgyei idősek klubja vezetője. – A főzőversenyre göcseji vargányás hússal készültünk; bízunk benne, hogy a zsűrinek is ízlik úgy, mint a klubtagoknak.
– Jó együtt lenni a szabad levegőn, a pusztacsatári kegyhely szép környezetében üldögélni, beszélgetni egymással – fűzte hozzá Varga Tiborné, a tófeji idősek klubjából. Ők is főztek, jóféle pörkölttel és krumplival szálltak versenybe.

– Minden asztalt és padot összeszedtünk a faluban, hogy le tudjuk ültetni vendégeinket ehhez a szívet melengető rendezvényhez. Konyhánk 450 adag étellel készült. Bízom benne, hogy mint tavaly, idén is ízlik mindenkinek. Nagy öröm és egyben megtiszteltetés, hogy részesei lehetünk a szépkorúak találkozójának, mely településünk jó hírét viszi a világba – hangsúlyozta Kondor László, Vaspör polgármestere.
A Támasz Alapszolgáltatási Intézmény második pusztacsatári kirándulásának lebonyolítását több cég és szervezet felajánlása segítette.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett