Archivum
A szellemi termékért is fizetnek
Fejlesztő műhelyfoglalkozásra és ahhoz kapcsolódó konzultációra várták a régióból az érdeklődő kollégákat a zalaegerszegi Ganz-Munkácsy szakközépiskolába. A téma az intézményben a Tüske Balázs által kifejlesztett webes iskolai információs rendszer, illetve a gazdasági kultúra fejlesztésében mintaadó tevékenységek voltak.
Regionális fejlesztő műhely a Ganz szakközépiskolában
- Bár számos intézmény pályázik referencia helyre, illetve kínál fel „jó gyakorlatokat”, az IKT (Információs Kommunikációs Technika), illetve a gazdasági kapcsolatok terén mintaadó program még ritkaság számba megy a régióban – mondta Csordás Éva, a Nyugat – dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ munkatársa. - Az intézmények munkájának része a kapcsolattartás és együttműködés, mely többek között a mostanihoz hasonló műhelyfoglalkozások, hospitálások, bemutatók során valósulhat meg. Ezek a szakmai találkozók nagyon jó alkalmak a tapasztalatcserére. A mi dolgunk ezek koordinálása és a szakmai felügyelet biztosítása.
- Milyen benyomásaik vannak az eddigi látogatásokról?
- Vegyes, de többségében jó. A kezdeményezés még gyerekcipőben jár. Folyamatosan történnek előregisztrációk a referenciahellyé váláshoz, melyen a házigazda intézmény már sikeresen túljutott, nagyon sok minősített jó gyakorlat szerepel az adatbázisunkban, melyeket vásárolnak az iskolák (a Ganz – Munkácsy – iskolától is vettek már meg ilyen szellemi produktumot).
- Ezt a vásárlást hogyan kell elképzelni?
- Az Educatio Kft. honlapján találhatók a minősített jó gyakorlatok, ezekből ízelítőt találnak. A partner intézmények aztán egymás között állapodnak meg a vételárról. A pedagógusok eleinte nem igazán hitték, hogy az ő ötleteik iránt érdeklődhet valaki, de akár milliós bevételt is hozhat az iskolának egy - egy ilyen szellemi termék.
- Csak referenciára pályázó intézmények nyújthatnak be jó gyakorlatot?
- Nem, bármely iskola, amely úgy gondolja, hogy az ő ötletük érdemes a követésre. Viszont, aki referencia hely szeretne lenni, annak két – három jó gyakorlatot fel kell mutatnia.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenOrszágos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElkészült az Egészséges Zalaegerszeg ProgramMagunkat láthatjuk! – Megnyílt a 15. Zalaegerszegi Sajtófotó KiállításDana Puhosh absztrakt képei az Apáczai MK-ban top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Elbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett