Archivum
Zalaegerszeg híd Marlban
Zalaegerszeg és a Ruhr-vidéki, 90 ezer lakosú egykori bányászváros, Marl testvérvárosi kapcsolata 10 évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban a Marlban élő egykori 1956-os emigráns magyarok leszármazottai keresték meg városunkat azzal a kéréssel, hogy indítsunk el hivatalos együttműködést a két település közt. Hogy miért éppen Zalaegerszegre esett a választásuk? Tudomásukra jutott, hogy a marli Szent Mihály Egyházközség katolikus óvodája és az éppen akkoriban szárnyait bontogató zalaegerszegi Szent Család Óvoda pedagógusai közt élő és aktív kapcsolat működik. Az egyházközség plébánosa pedig gyakori vendége a zalai intézménynek.

A két város polgármestere által 2000-ben aláírt együttműködési megállapodás óta számos közös programra, rendezvényre került sor, amelyeket az időközben Marlban megalakult Marl–Zalaegerszeg Testvérvárosi Egyesület koordinál.
Vendégszerepeltek egymás városában az ifjúsági fúvósok, a szimfonikus zenekarok, valamint a vegyeskarok, kapcsolatba léptek egymással a tenisz-klubok, és szinte minden évben sor került középiskolás és egyetemista diákok számára szervezett nemzetközi ifjúsági táborokra is. Marl város standja pedig évek óta a májusi Egerszeg Fesztiválok állandó vendége.
A 10 éves jubileum alkalmából idén november közepén nagyobb létszámú zalaegerszegi küldöttség utazott Marlba, Gyutai Csaba polgármester vezetésével, az évforduló megünneplésére. A delegációban helyet kaptak a Szent Család Óvoda vezetője és munkatársai, a Harangláb népzenei együttes tagjai, valamint a marli testvérintézménnyel rendelkező Zrínyi-gimnázium diákjai is.
A marliak gazdag programokkal – városnézéssel, kórház- és stadionlátogatással – tarkított színes jubileumot szerveztek a testvérvárosi vendégek számára, amelynek hivatalos részében szombat délelőtt Gyutai Csaba és Werner Arndt polgármesterek a marli Európai Béke Házában megújították a két város közt 10 éve köttetett szerződést. Ezt követően Marl belvárosában a két városvezető a hosszú évek óta tartó barátság és összetartozás szimbólumaként felavatta a Zalaegerszeg nevét viselő hidat.
A zalai vendégek számára rendezett díszvacsorán pedig Thomas Hüwe plébános úr, a Marl– Zalaegerszeg Testvérvárosi Egyesület elnöke átnyújtott a Szent Család Óvoda vezetőjének egy nagyobb összegű adományról szóló csekket, amelyet önzetlen marli polgárok az álmok megvalósítására – az óvoda bővítésére és felújítására gyűjtöttek össze.
Bogár Beáta
nemzetközi és idegenforgalmi szakreferens
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával