Archivum
Voronyezsiek koncertje
A voronyezsi Szent Miklós Székesegyház leánykórusa adott koncertet a közelmúltban a kertvárosi templomban. A közel harminc fős énekkart Tatjana Nyikolajevna Filaterova karnagy vezénylete. Férfi szólistaként két diakónus működött közre.

Ahogy a dirigens elmondta, a legszebb egyházi dalokból válogattak egy estére valót a magyar közönségnek. A székesegyházban egyébként öt kórus énekel, az ő tisztjük a vasárnaponkénti istentiszteleteken hangszerkíséret nélkül közreműködni. Maga a leánykórus is egy hitéletre felkészítő vasárnapi iskolából nőtte ki magát. És hogy milyen jól kinőtték magukat, azt a koncerten többször felhangzó vastaps jelezte.
Ez az elismerés szinte kegyeletsértésnek számított, olyan finom áhitatot, meditatív állapotot okoztak a lélekemelően szóló, gyönyörű dallamok. A templom hófehérsége is mintha tisztábban ragyogott volna. A fellépők is elismerően szóltak a templom külleméről, akusztikájáról és a magyar közönség odaadó figyelméről. A koncert végén Kirner Zoltán plébános mondott méltató szavakat.
– Mindannyian a Jóistent szolgáljuk, melyhez megfelelő talentumot kaptunk. Van, akinek az éneklés jelenti a szolgálatot, ezzel mozgatja meg az emberi szíveket, segíti közelebb a hallgatóságot a Jóistenhez – fogalmazott a plébános.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett