Archivum
Mézfesztivál
Ezen a hétvégén (december 3–5.) ismét megrendezésre kerül a Keresztury ÁMK-ban a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete közreműködésével a Mézfesztivál. A részletekről Kondor Anita, az intézmény igazgatója, Molnár Árpád szervező, Jordán Ferenc, az egyesület elnöke és Szekeres János alelnök számoltak be.
Elhangzott: hetedik éve minden december első hétvégéjén háromnapos programmal várják az érdeklődőket, és minden évben valami újjal is kedveskednek, hogy a legkisebb korosztálytól az idősebbekig mindenki találjon magának valót a kínálatból. Az ünnepélyes megnyitóra december 3-án, pénteken három órakor kerül sor, és ekkor veszi kezdetét a méz- és méhészeti termékek bemutatója, kóstolója és vására.
Szombati érdekesség lesz háromnegyed tíztől a mézlovagrendek felvonulása a Kossuth utcán (a mozitól a városházáig). A délutáni órákban pedig játszóház, mézeskalácssütés, adventi díszek készítése várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Az V. Kárpát-medencei Mézlovagrendi Találkozó díszvendége Selmeczi Anna mézkirálynő lesz, aki az idei évben képviseli szerte a világon a magyar mézet.
Újdonság, hogy 2010-ben a fesztivál az ifjúság felé nyitott: rajzpályázatot hirdettek Méhek és virágok címmel. Rengeteg rajz érkezett, melyeket megnézhetnek majd a három nap során. A kiállító méhészek között lesznek határon túliak is: muravidéki, ipolysági, székelyföldi és délvidéki méhészek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával