Archivum
Vonzó romok
Turisztikailag vonzóvá teszik a római kori romokat Hévízen. A munkákhoz szükséges támogatásról szóló szerződést a napokban írták alá a fürdővárosban. A közelmúltban nyertesnek nyilvánított pályázat összköltsége valamivel kevesebb mint hetven millió forint, melyhez csaknem hatvan millió forint összegű támogatást kap a fürdőváros.
A hévízi önkormányzat régóta tervezi már, hogy kihasználja a remek lehetőséget, hogy a turisták számára vonzóvá tegye az Attila utcai római kori romokat. Ehhez azonban jelentős összegre volt szükség, így a város, együttműködve a Hévízért Városvédő Fejlesztő Kulturális Egyesülettel, a Hévíz Turizmus Marketing Egyesülettel és a Gróf I. Festetics György Művelődési Központtal, tavasszal pályázatot adott be a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében kiírt „Balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” elnevezésű kiírásra.

A nyertes pályázatnak köszönhetően szinte teljesen megújulhat a romok környezete: mediterrán jellegű növényzetet telepítenek az érintett területre, e mellett pedig színpadot és nézőteret, a műemlék megtekintését segítő emelvényt, pihenőteret, játszókertet, illemhelyet és parkolókat is kialakítanak. A projektgazdák nem feledkeztek meg a kerékpáros turistákról sem, számukra kerékpártámaszokat, valamint fedett kerékpártárolót helyeznek el.
Az elképzelések között szerepel egy nagyobb sátor beszerzése is, amelynek nagy hasznát vehetik a kulturális rendezvények, fesztiválok szervezésekor. A pályázatban szó van egy köztéri műalkotás elhelyezéséről is. Az önkormányzat és pályázati partnerei bíznak abban, hogy a beruházás létrejöttével jelentősen nő a romok látogatottsága, ami közvetve a város és a helyi kereskedők, szálláskiadók számára is bevétel növekedést jelenthet.
Annál is inkább, mert a projekt megvalósulása hatással lehet a szezon meghosszabbítására is Hévízen. A létesítmény látogatottsága a projektgazdák reményei szerint akár tizenhatezer főt is elérheti. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor rövid előkészítés után az érdemi munkák is nagyon gyorsan elkezdődnek, mert jövőre már szeretnének látogatókat fogadni az egregyi városrészben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával