Archivum
Pedagógusokat köszöntöttek
Több évtizedes munkájukat köszönték meg azoknak a zalaegerszegi pedagógusoknak, akik szolgálati emlékérmet és díszoklevelet vehettek át.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott ünnepségen először Gecse Péter, a közgyűlés oktatási, kulturális és sportbizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Gyutai Csaba polgármester és prof. dr. Gadányi Károly, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának elnök-rektorhelyettese emlékezett a tanítói, tanári munka szépségére, méltatva a jelenlévők munkáját.
A nemzeti erőforrás minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesítette Filó Katalint (Landorhegyi Integrált Óvoda), Györe Lászlónét (Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), Horváth Józsefet (Kölcsey-gimnázium), Halmi Lászlót és Szényi Zoltánt (Zrínyi-gimnázium).
Az idei év díszokleveles pedagógusai ötven-hatvan évvel ezelőtt vették át diplomájukat. A 14 egykori tanár: dr. Peterka Attiláné, Bérces Sándorné dr., Széphalmi Dénesné, Iván Béláné, Pejkó Zsuzsanna, Gellért Zoltánné, Bánhidi Ferenc, Vincze Gyula, Vincze Gyuláné, Serfőző Józsefné, Györe Piroska, Gacsal György Tiborné és Pallagi Jánosné.
A rendezvényt a Belvárosi II. számú Integrált Óvoda Kosztolányi Téri Tagóvoda óvodásainak műsora, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjainak fellépése, valamint Balogh Alexandra, a Pálóczi Horváth Ádám művészetoktatási intézmény tanulójának a produkciója tette színessé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával