Archivum
Elfogadták a költségvetést
Az elmúlt héten tartotta az idei év első közgyűlését Zalaegerszeg képviselő-testülete. Az ülés megkezdése előtt Rigó Csaba kormánymegbízott kért szót, aki nyolc évig dolgozott önkormányzati képviselőként, új pozícióját pedig január elsejétől tölti be. Megköszönte képviselőtársainak és a város vezetésének a közös munkát, és mint mondta, emberileg és szakmailag is sokat tanult tőlük.
Közgyűlési döntésekről – röviden
A képviselő-testület több mint negyven napirendet tárgyalt, köztük Zalaegerszeg 2011. évi költségvetését, melyet a közgyűlési többség szavazataival fogadtak el. Az ellenzéki pártok nem támogatták a tervezetet. Gyutai Csaba polgármester a költségvetési vita megkezdése előtt ismertette a legfőbb számokat: a büdzsé főösszege mintegy 18 milliárd 386 millió forint, amely tartalmaz 640 millió forint működési hitelt is.
A város 934 millió forint fejlesztésihitel-felvétellel számol. A polgármester a közgyűlésen és az azt követő sajtótájékoztatón is hangsúlyozta: kiegyensúlyozott, takarékos költségvetése van a városnak, és mint az elmúlt években, idén sem szeretnék a tervezett működési hitelt felvenni.
A közel kétórás vitában (az ellenzéki véleményeket lapunk 2. oldalán olvashatják) számos módosító javaslat hangzott el, így elfogadták, hogy a Zala Volán önkormányzati támogatása 40 millióról 45 millióra emelkedik. A Hevesi Sándor Színház anyagi nehézségeinek enyhítésére a testület Gyutai Csaba javaslatára az intézmény működésére átcsoportosított nyolcmillió forintot.
Sajtótájékoztatón számolt be a polgármester a zárt ülésen hozott döntésekről: a fogyatékkal élők otthonának működtetésére nem érkezett érvényes ajánlat, így a pályázatot újra kiírják. A HPV-vakcinák szállítására a közbeszerzési eljárás viszont sikeres volt. Balaicz Zoltán az oktatási ágazatot érintő kérdésekről szólt, míg dr. Kovács Gábor jegyző rendeletváltozásokról számolt be.
(A részletekről lapunk következő számában olvashatnak.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenOrszágos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElkészült az Egészséges Zalaegerszeg ProgramMagunkat láthatjuk! – Megnyílt a 15. Zalaegerszegi Sajtófotó KiállításDana Puhosh absztrakt képei az Apáczai MK-ban top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Elbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett