Élő népművészet Gébárton

Mint azt Dala Hajnalka projektvezető bevezetésképpen elmondta: az „akadémia” célja az volt, hogy 30 darab új, mai kor igényeinek megfelelő kézművestárgy készüljön. A pályázatnak megfelelően az elkészített tárgyak öt esztendeig együtt maradnak, s a szlovén partnerek segítségével vándorkiállítás keretében több magyar és határon túli helyszínen is bemutatásra kerülnek.

A népművészet hagyományaiból merítkező design-tárgyakat, illetve a 18 zalai alkotót Gyutai Csaba polgármester méltatta. A kiállítást ezt követően Kányási Holb Margit debreceni népi iparművész nyitotta meg.

Mint mondta: az innováció és a design manapság kulcsszavak, hívószavak, azonban közös ügyet kell, hogy szolgáljanak. Az iparművész szerint Magyarország lemaradásban van a kézművestermékek népszerűsítésével kapcsolatban. Ezenkívül az egyes megfogalmazások is ködösek. „Alkotók” és „népművészek” helyett inkább a „kézművesek” vagy „iparművészek” kifejezéseket illene használni.

Mert miről is van szó? Anyag-forma-funkció egységéről, ahol az utóbbi elemet fontos nyomatékosítani, hiszen használati tárgyakról beszélünk. Ezek a termékek azonban néprajzilag is hiteles tárgyak, mert az elő népművészet részét képezik; a magyar tradícióból merítenek. XXI. századi használati érték és ötletesség, valamint néprajzi hagyományok. E kettősség miatt nem tiszta, hogy a hazai kulturális viszonyok között hol a helyük ezeknek a tárgyaknak és maguknak a kézműveseknek.

A képzőművészet rendszerében vagy a közművelődés intézményrendszerében? Netán iparművészetről van szó, vagy az innovatív elemek miatt esetleg a gazdaság szférájába tartoznak? Tisztázni kell, hogy szakmáról, művészetről vagy valamiféle mozgalomról beszélünk-e? Sajnos, a hivatali bürokrácia és a politika eddig a tisztázatlan helyzet fenntartásában volt érdekelt. Emiatt is változásokra van szükség, s a szakmának meg kell találnia az igazi helyét.

Egy biztos: a kézművestermékek erőforrást jelentenek, és fontos társadalmi hatásuk van. Nem kizárt, hogy a termékfejlesztés illetve -népszerűsítés irányába kellene mielőbb mozdulni.

A mostani kiállítás anyagából színes prospektus is készült. Csapó Angéla kurzusvezető ebben részletesen ír a tárlat hátteréről, és arról a 13 alkalomból álló tanfolyamról, melyen a tizennyolc kézműves részt vett. Azokat választották be a kurzusba, akik több évtizedes szakmai múlttal rendelkeznek, és nyitottak az új tervezési módszerek kipróbálására és alkalmazására.

Mondjuk tudják, hogy hogyan lehet őrségi tejesfazekak formájának absztrahálásával modern hatású vázákat készíteni (Csuti Tibor fazekas). Vagy hogy lehet a puha, meleg nemezből vicces és színes ágytakarót és állatfigurákat varázsolni (Horváth Éva nemezelő). A népi kéregedények egykori technikai megoldásait továbbgondolva, formatervezett nyárfakéreg asztali írószertartó lesz (Jankovics Tamás fafaragó). De hasonló fondorlattal készül a vászonszőttesből divatos tunika és kalap (Kiss-Preisinger Anna szövő), az egykori kedvelt gyerekjáték, a fából készült csattogós lepke mintájára pedig a csattogós krumplibogár (Némethné Csalló Katalin fafaragó).

A kiállítás december 15-ig látogatható. A projekt azonban tovább folytatódik, hiszen a hosszú távú cél az, hogy a turisztikai kínálatba is bekerüljenek a termékek, erősítve ezzel a helyi kézműveseket és a vidék megtartó erejét.