Archivum
Francia vendégdiákok a Mindszentyben
A Mindszenty emlékünnepség alkalmából francia diákok látogattak a hercegprímásról elnevezett zalaegerszegi intézménybe. A Nancy városában élő tanulókkal már két éves a kapcsolat, melynek alapja a közös fenntartó, a Notre Dame Rendhez tartozás. A csere programokat pedig európai uniós pályázatok segítik.
A bíboros életével is ismerkednek
A 26 fiatalt és kísérő tanáraikat, köztük Denis Laroque iskolaigazgatót Balaicz Zoltán alpolgármester köszöntötte a város dísztermében. Örömmel utalt rá, nem ez az egyetlen baráti kapcsolat francia diákokkal. A Báthory és az Ady iskola a 90-es évek végétől, az Apáczai ÁMK 2004-től, a Ganz- szakközépiskola 2007-tő ápol hasonló szálakat. E kapcsolatoknak köszönhetően a diákok világlátása tágul.
Denis Laroque elmondta, igyekeznek nemcsak Zalaegerszeg és Magyarország történelmével, hanem Mindszenty József munkásságával is mindjobban megismerkedni. Magukról elmondták: 200 ezer lakosú városuk Lotaringia történelmi központja, jelentős kulturális életéről ismert. Az 50 ezer diákjuk miatt pedig egyetemi városként is jegyzik őket. Városukban mindenféle vallási felekezet megtalálható, iskolájuk baráti szálakat ápol Európa mind több Notre Dame fenntartású iskolájával is. Magyarországot most kezdik megismerni és megkedvelni. Szépnek látják az épületeket, barátságosnak az embereket és mind többen választják kikapcsolódási szándékkal az idelátogatást.
A diákok április elején utaznak vissza, addig Zalaegerszeg mellett igyekeznek megismerni a Balatont és környékét, valamint a fővárosba is ellátogatnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése