Archivum
Majdnem 77 tonna búzát gyűjtött össze az agrárkamara a magyarok kenyeréhez
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatóságainak közreműködésével a tavalyi mennyiség több mint háromszorosa, mintegy 77 tonna búza gyűlt össze a magyarok kenyeréhez. A megyénként kijelölt 2-3 átvevőpontra összességében több száz termelő és vállalkozás szállított be adományt. A legtöbb búzát Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Nógrád megyében ajánlották fel a gazdálkodók.
Az összeöntés ünnepét augusztus 17-én, a mohácsi Szent Miklós Vízimalomnál tartják, ahol a begyűjtött búzát megőrlik. A lisztből Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, illetve azt az 5 ezer kis cipót, amelyeket jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án. A liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el a szervezők, amelyből a gyermekotthonok lakóinak készítenek ételeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése