Archivum
Isten éltesse Karmacsot!
A Zala megye keleti csücskében, a Keszthelyi-hegység lábánál található Karmacs manapság az idegenforgalomban próbál új utat keresni, amelynek hajtóereje a környék csendessége lehet. A nyugalmat ugyan szeptember első hétvégéjén némiképp megzavarta a falunapi szüreti fesztivál, de a programot láthatóan mindenki örömére sikerült megszervezni – mesélte Targuba Árpád polgármester, aki a kisbíró szüreti rigmusait felhasználva adott számot a község elmúlt évi fejlődéséről.
Falunap, szüret, fejlődés
– Ne búsuljunk, a szüret a vígság ideje. Csinos menyecskéknek köztünk van a helye. Forgassuk meg őket a szüreti bálba, bál után meg szépen, bújjunk be az ágyba. Hogyha jövőre sok baba születik, a mostani bált majdan megemlegetik. Falunap is megvolt, polgármesteri szóra. Meg is volt szervezve pontosan, apróra. Szép lányok, ringlis, zene, tánc és nóta. Mi szem-szájnak ingere: lángos, sör meg kóla. Jövőre majd talán újra lészen, ha a költségvetés lesz majd engedékeny. Idén múlt tíz éve annak, hogy a Hargitából barátaink vannak! Szeretetüket, magyarságukat senki sem kérte, de a két polgármester sokat tett érte. A konyha tetején napkollektor vagyon, neki köszönhető, hogy zsebbe marad a vagyon.
Elkészült a falu közösségi háza, hol a karmacsi nép a kultúrát megtalálja. Idejár a falu apraja és nagyja, aki a könyveket sokszor forgatgatja. Pályázat útján érkezett még láda, hogy ki akarja, komposztját megcsinálja. Tiszta lett a falu és virágos, nem kézi kasza kell, ez már világos. Férjhez ment a Kucséberék legkisebbik lánya, legyen a Lajosnak sok, szép unokája. Idén új lett óvónénink, de Isten áldja a régit, köszönjük mit értünk tett, immár negyven éve, kívánjuk, hogy legyen még sok-sok boldog éve. Az ifjak körében menő lett a Peti Pizza, szerteszét hever is az összesnek doboza.
De összeszedik szépen a közmunkások, kívánnak az ifjúságnak hasonló mulatságot. A Hivatal értesíti most a falu összes lakóját, hogy hiánytalanul fizesse be adóját. Ha a fizetést valaki elmulasztja, azt a Pisti holnap csekkel összeragasztja. Ha már adóznod kell, fizesd azt Karmacsra, a többit úgyis elviszik parancsra. Közeleg a napja a helyi választásnak, lehet kampányolni az összes választónak. Akad minálunk szép számmal jelölt, kiben a tettvágy kellőképpen feltört. Lehet itten fűt-fát megígérni, a karmacsi népnek mindent bemesélni. De meglesz a választás újabb öt évre, s eldönti a falu, mit is akar végre!
A szót komolyra fordítva Targuba Árpád kiemelte: a mindenkori településvezetés fontos feladata a helyi infrastruktúra folyamatos fejlesztése. A hegyi utak, a települési gyalogjárdák egy része mindenképpen felújításra szorul, ezért a költségvetést úgy alakítják, hogy önerő mindig álljon rendelkezésre, ha olyan pályázatot írnak ki, ami a község számára előnyös.
A Kisfaludy utca térkőbur-kolatos járdája hamarosan elkészül és a többi gyalogjárdát is előbb-utóbb felújítják. A falunapi ünnepség alkalmával a templom mellett Manninger Jenő országgyűlési képviselő dicsérte a falufejlesztés eredményeit, Kiss László esperes-plébános pedig megáldotta a virágokból és köztéri kopjafákból álló, újonnan elkészült trianoni emlékparkot, amelyik a történelmi nagy Magyarország határait és elhelyezkedését méretarányosan jeleníti meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreÉletet mentett a szén-monoxid-érzékelő -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés