Archivum
Honda a legjobb autómotor
A zalaegerszegi Honda autókereskedés és márkaszerviz 20 éve, 1993 májusában kezdte meg működését a Zala Volán keretein belül. Az eltelt húsz év alatt a márka egyre népszerűbbé vált az autóvásárlók körében, minden bizonnyal megbízhatóságának köszönhetően. Ha az autómotorokat nézzük, a megbízhatóság az egyik legfontosabb mérce, mely tekintetben figyelemre méltó a brit Warranty Direct biztosító idén januárban közzétett jelentése: miszerint a legjobb motorokat a Honda gyártja a világon.
Húszéves a zalaegerszegi Honda márkakereskedés és szerviz
– A nyitást követően folyamatosan fejlesztettük márkakereskedésünket, melynek két jelentős állomása volt, 1996-ban a korszerű márkaszerviz és karosszériaműhely megnyitása, majd 2000-ben a szalon és bemutatóterem átépítése és bővítése – mondja érdeklődésünkre Dávid Attila, a Honda Zalaegerszeg értékesítési vezetője. – Azóta fejlesztéseink a Honda legújabb és legszélesebb körű termékpalettájának forgalmazására irányulnak az ügyfelek legteljesebb kiszolgálása mellett.
– Milyen típusok találhatóak meg a szalonban?
– Az Európában forgalmazott valamennyi típus elérhető szalonunkban, köszönhetően annak, hogy minden márkakereskedés, így a zalaegerszegi is, a Honda Motor Europe logisztikai és irányítási központ alá tartozik. Innét történik az autó- és alkatrészellátás, ami egyben garancia is arra, hogy a Honda-modellek legújabb típusválasztékával valamint gyors és megbízható szervizszolgáltatással álljunk rendelkezésre ügyfeleink számára.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a Honda termékfejlesztéseiben évek óta a prémiumkategóriás autók gyártására törekszik, mégpedig úgy, hogy elérhető áron kínálja modelljeit. Ezek közül kiemelkedik a Honda Civic, melynek gyártása immár negyvenéves múlttal és tapasztalattal rendelkezik. A gyártó kompakt kategóriájának zászlóshajója immár 15 éve megszakítás nélkül a legkelendőbb autó Kanadában. A Honda márka nagyon közkedvelt hazájában, Japánban és Amerikában is. Ez a figyelemre méltó népszerűség jól tükrözi azt a tartósságot, minőséget és megbízhatóságot, amelyet a hazai vásárlók is már megszokhattak a Hondától. 1997-ben jelent meg a piacon a Honda CR-V (szabadidő-autó), majd 2002-ben a Honda Jazz (kisautó); ezek a modellek szintén nagy illetve töretlen népszerűségnek örvendenek azóta is. Az értékesítés fő iránya éppen emiatt irányul e három típus forgalmazására a zalaegerszegi Honda-szalonban is.
– Hogyan alakult az eladás az elmúlt húsz évben?
– Az indulástól kezdve egészen 2008-ig folyamatos növekedést értünk el, az új autó értékesítése 2009-től csökkent jelentős mértékben, ami országos tendencia. Az autópiac visszaesése miatt több Honda márkakereskedés is bezárt a térségben, amelyből úgymond, profitálhattunk, mivel ebből adódóan már nemcsak Zalát, hanem Vas és Somogy megyét is a zalaegerszegi márkaképviseletünk szolgálja ki. Őszintén kell beszélnünk arról is, hogy a talpon maradtak, ahogy mi is, nehézségekkel küzdenek. Szerencsére komoly pénzügyi és gazdasági háttérrel rendelkező cég működteti márkakereskedésünket, ami lehetővé teszi számukra, hogy a Honda márkát választó ügyfeleinket továbbra is a legteljesebb mértékben és minőségben szolgálhassuk ki az új autók vásárlásakor, vagy a szervizellátás során.
– Milyen egyéb szolgáltatásokkal állnak rendelkezésre?
– Márkaszervizünkben a Honda-modellek mellett más típusú személyautók javítását, szervizelését is ellátjuk. Továbbá teljes körű műszaki vizsgáztatást és eredetvizsgálatot is vállalunk, ügyfeleink számára autómosó és autókozmetika is rendelkezésre áll. A gépjármű-finanszírozás tekintetében bankokkal és pénzintézetekkel állunk kapcsolatban, ám ugyanakkor jelentősen visszaesett a hitelfelvételi hajlandóság, a szűkülő finanszírozások során inkább a lízingkonstrukciókat választják vásárlóink. A szolgáltatásaink közül kiemelném még a Honda Assistant-et. Ez egy teljes körű úti segítségbiztosítás, ami térítésmentesen vehető igénybe egész Európában. Ha bárminemű műszaki vagy egyéb probléma adódik egy út során, akkor szervizellátás vagy az autó hazaszállítása vehető igénybe. A Honda casco pedig egy kedvező díjú biztosítás, ami egy középkategóriás modell esetében mindössze akár havi 3–4 ezer forint költséget jelent. Úgy vélem, valamennyi szolgáltatásunk nagyban hozzájárul ügyfeleink biztonságérzetének növeléséhez.
– Milyen üzenetet hordoz az eltelt húsz év a márkakereskedés számára?
– Az eltelt húsz év valami nagyon különlegeset jelent számunkra. Nagyra becsüljük a bizalmat, mellyel megtiszteltek ügyfeleink. Egy autó vásárlása ugyanis nagy döntés egy ember életében, és mi hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy a rendkívül biztonságos, takarékos és különleges vezetési élményt nyújtó Honda-modellek értékesítésével segíthettük választásukat. Vevőink számára azért tudjuk garantálni a folyamatos minőséget, mert szalonunk a gyártó által előírt Honda Standard szigorú elvárásait követi, melyek nemcsak a bemutatandó autókra, hanem az egész vállalatirányítási rendszerre vonatkoznak.
A Honda az autósportban is kedvelt márka. Igaz, a Forma 1-ben már nincs jelen, de a túraautó-világbajnokságban (WTCC) gyári csapattal vesz részt a Honda. Az egyetlen magyar versenyző szintén Honda Civickel áll rajthoz; ő Michelisz Norbert, a 2012-es WTCC egyéni bajnoka. A siker egyértelműen a Honda autómotorok kiválóságát igazolja, hangsúlyozta Dávid Attila.
(x)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése