Menedék

 
Az, hogy Francois Ozon az egyik legjobb kortárs francia rendező, tény, és mint ilyen, megengedheti magának, hogy nehéz témákhoz nyúljon, életről, halálról és születésről elmélkedjen. És azt is megteheti, hogy mindezt a maga különös módján tegye.   Ozon 2000-es Homok alatt című filmje egy férjét gyászoló asszonyt mutatott be, a 2005-ös Utolsó napjaim egy haldokló fényképészről szólt, a Menedék pedig lezáró darabja a halálról és gyászról szóló trilógiájának, ennél fogva egyrészt képes felcsillantani a reményt, másrészt azért még mindig messze van a tipikus randifilmtől. Maga a film is úgy indul, hogy két szép, fiatal, jól szituált és egymásba szerelmes ember szépen túladagolja magát – talán buherált herointól, nem tudom, nem értek igazán hozzá. A fiú meghal, a lány, kinek neve Mousse, kómába kerül, de felébred arra az érthető módon vegyes érzelmekkel fogadott hírre, hogy terhes. Bár mindenki ellenzi, úgy dönt, hogy megtartja a gyereket, és vidékre utazik, hogy elvonulhasson a világtól – csakhogy hamarosan felkeresi elhunyt kedvesének történetesen meleg fivére.
 
Különös kapcsolat alakul ki az anyaságra szemmel láthatóan alkalmatlan lány és a nőkhöz mit sem értő férfi között, ami egyfajta táncként jelenik meg a képernyőn – és rendszerint ez az Ozon-filmek legszebb része. A Mousse-t megformáló, gyerekarcú és -testű, de valójában 39 éves Isabelle Carré tényleg gyermeket várt a forgatás ideje alatt. A rendező és a színésznő közös munkájának gyümölcse, a Menedék a San Sebastian-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját.