Citromfa

(Etz Limon)    
 
 színes, izraeli-német-francia filmdráma, 106 perc, 2008
Dolby Digital

rendező: Eran Riklis
forgatókönyvíró: Suha Arraf, Eran Riklis
zeneszerző: Habib Shadah
operatőr: Rainer Klausmann
producer: Eran Riklis
vágó: Tova Asher

szereplő(k):
Hiam Abbass (Salma Zidane)
Ali Suliman (Ziad Daud)
Tarik Kopty (Abu Hussam)
Rona Lipaz-Michael (Mira Navon)
Doron Tavory

{slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/1.jpg{/slimbox} {slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/2.jpg{/slimbox} {slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/3.jpg{/slimbox} {slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/5.jpg{/slimbox} {slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/6.jpg{/slimbox} {slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/7.jpg{/slimbox} {slimbox album="citromfa"}images/stories/programajanlo/film/citromfa/8.jpg{/slimbox}

 
Salma, a palesztin özvegyasszony házával szomszédos telekre költözik az izraeli védelmi miniszter. A rezidencia Salma citromligetével szemközt áll, épp a zöld határvonalon. Mivel a kert megnehezíti az épület biztosítását, a védelmi erők parancsba adják a fák kivágását. A nő egy fiatal ügyvéd segítségével elindul, hogy törvényesen megvédje igazát.
A film tavaly elnyerte a Berlini Filmfesztivál Panorama Közönségdíját.

Salma Zidane (Hiam Abbas), egy 45 éves özvegy egy kis palesztin faluból a nyugati parton, háborúban találja magát az izraeli védelmi miniszterrel (Doron Tavory), aki új házát az Izrael és megszállott területek közötti zöld határra építtette, épp Salma citromligetének szélére. Hamarosan az izraeli védelmi erők megállapítják, hogy a liget átláthatatlansága veszélyezteti a miniszter biztonságát és elrendelik a fák kivágását. Salma, akinek fia Amerikában él és lányai messze laknak tőle, úgy dönt, hogy egyedül is harcolni fog fáiért.
Kezdetét veszi a jogi huzavona, de Slama ügye egészen az Izraeli Legfelsőbb bíróságig jut. Salmát egy fiatal palesztin ügyvéd, Ziad Daud (Ali Suliman) képviseli, aki szembeszáll a kormány által támogatott rafinált katonai ügyvédek hadával.

Ziad 34 éves, nemrég vált el orosz feleségétől, akit jogi tanulmányai során Moszkvában ismert meg. Beleszeret Salmába. Szerelmük bonyolult és tiltott dolog, mert a palesztin özvegyek nem tehetnek meg bármit, és bizonyosan nem eshetnek szerelembe, főleg nem egy fiatalabb férfival…
Salma rájön, hogy vannak belső erői, amelyek segítik abban, hogy folytassa magányos harcát, az őt ért kéttős - izraeli és palesztin - támadások ellenére is. Küzd a fáiért, melyeket édesapja ültetett 50 évvel ezelőtt, és amelyek vért, izzadságot és könnyeket nyeltek el – akárcsak az egész régió. Nem hagyhatja, hogy kivágják őket  néhány abszurd biztonsági követelmény miatt!
 
A liget másik oldalán, Mira Navon (Rona Lipaz-Michael) a miniszter feleségének élete szintén egy fontos változáson megy keresztül. Sok év alázatos és békés házasság után és annak ellenére, hogy van egy új házuk, férjének pedig egy  új és befolyásos állása, boldogtalannak érzi magát. A láthatatlan és visszahúzódó szomszédok körüli események fokozatosan ráébresztik férje hozzáállására és végül ellenszegül azzal, amit elvárnának tőle. Virtuális kapocs jön létre a két asszony, Salma és Mira között, a köztük húzódó észrevehetetlen, mégis erős határokon keresztül is, mindkettőjük előtt feltárul egy másik élet.

A Citromfa a küzdelmekről szól - küzdelem, azért, hogy megvédd azt, ami a tiéd, küzdelem az elvekért, az emberségességért, a földért az éveken át tartó vérontás ellenében.  Mindezek együtt jelennek meg ebben a filmben, egyetlen asszony citromfáiért folytatott harcában. Ez egy történet a magányról, és a magára maradtak harcáról, ami áthatja az ebben a régióban élők mindennapjait.


A rendező, Eran Riklis jegyzete

„A Közel Kelet folyamatos változásban van, habár, ha valóban belegondolunk, lehet, hogy mégsem… Remény, optimizmus, pesszimizmus, áttörések, új horizontok, egy új nap, a jövő, a múlt – ezeket a szavakat mind használjuk, amikor leírjuk a sokat élt régió helyzetét.  A fák mindig jelen voltak, hogy tanúi legyenek az emberiség tetteinek. Az embereknek erről a vidékről a olajfák jutnak eszébe, ám ez a történet a még ártatlanabb citromfákról szól, amelyek egyszer csak fenyegetővé válnak a nemzet biztonságára nézve.
Amikor elkészítettem a Szíriai menyasszonyt, úgy gondoltam, hogy jól tükrözi az álláspontomat az engem körülvevő társadalmi helyzetet  illetően, amennyire ezt egy filmkészítő és mint izraeli állampolgár látom. De ezek az ügyek továbbra is foglalkoztattak, nem sikerült „kimesélnem” magamból, így megírtam Salma háborújának történetet. Nem bírtam ellenállni; elhatároztam, hogy még egyszer készítek egy filmet, amely segít tisztábban látni a Közel-Kelet őrületét.  Valószínűleg ez lesz az utolsó filmem, amely erről a témáról szól, bár soha se mondd, hogy soha…

Tűnhet kissé nagyra vágyónak, de a Citromfa nem csupán egy egyszerű történet arról, ahogy emberek olyan ügyekért küzdenek, amiket amúgy eléggé egyszerűen meg lehetne oldani azzal, ha csak meghallgatnák egymást. Nagy lépésnek számít már az, ha vannak egyszerű, konkrét célok, remények, mert a lángoló hév ebben a különleges régióban nem segít abban, hogy a dolgok akár kicsit is könnyebben menjenek. Nem is beszélve a történelem terhéről, vérről, vallásról és más örökkévaló tartalmakról, amik befolyásolják a leghétköznapibb helyzeteket is.
Ez a film valójában – fent említettek ellenére, mégis a magányosságról szól, ami a két asszony életén keresztül szűrődik át; Salma, az özvegyasszony a palesztin- és Mira, a védelmi miniszter felesége, az izraeli oldalon. Úgy gondolom, hogy ezek a sorsok vonzottak igazából, csakúgy, mint a többi szereplő is, akik valamilyen módon mind egy-egy ügyet és témát képviselnek, de mindegyikük az egyedülléttől szenved.

Hasonlóan a Szíriai menyasszony-hoz és a Cup Final-hez, ebben a filmben is a humor és a dráma, a tragédia és a komédia abszurd keverékét próbáltam megalkotni, megvilágítva azt a lehetetlen káoszt, amit magában foglal az izraeliek és palesztinok színes, de mégis nagyon sötét közös története.”