52-es történet

A legtöbb film nem meglepő módon egy többé-kevésbé koherens történet köré épül, de van pár kivétel, ahol a hangulat határoz meg mindent – ezek rendszerint irritáló, művészkedő munkák. Alexis Alexiou kockáztatott, és bár kicsin múlott, de összehozott egy atmoszféra-thrillert.

Otthon dolgozni azért nem jó, mert vagy túl sokat tévézget közben az ember, vagy túl sokat nassol, és megnő a feneke – vagy teljesen bekattan. Iasonas félénk pasas, építész és többnyire jókora, de valamiért mégsem napfényes lakásában szorgoskodik, és élete jócskán megváltozik, amikor egy barátja összehozza a csinos Penelopével, aki hamarosan be is költözik hozzá.
 
A közös élet szép és jó, ám amikor a férfi egy rövid szunyókálás után felébred, sehol sem találja a lányt, akinek minden holmija is eltűnt, a közös barát telefonja pedig mindent összezavar, sőt az is kiderül, hogy a kis szunyókálás kerek egy hétig tartott. Nem csoda, hogy Iasonas összezavarodik, és minél inkább erőlködik, hogy darabokra szakadt emlékeit valahogy összefésülje, annál kevesebbet tud meg arról, hogy mi történt, és hogy mi az, amit csak képzel és mi az, ami valóban megtörtént. A minimális pénzből készült film ügyesen játszik azzal a kevés eszközzel, ami rendelkezésére áll, és bár lesz, akit hergelni fog az emlékképek folyamatos visszajátszása, a rendező remek érzékkel vágja és adagolja a meglévő információt, és hagyja, hogy kiegészítésként hadd dolgozzon a mi agyunk is. Szimpla veszekedés, üres képzelődés vagy véres gyilkosság? Ez itt a kérdés.