Archivum
Omyno-a visszatérés képlete
2011. január 27. csütörtök, 08:46
Címkék:
Salinger Richárd
Paradigma film kft
2999ft
A születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az életed. Kód, amelyet ha jól használunk, meg tudjuk változatni a világot, amelyben élünk.
Salinger Richárd új regénye egészen más irányból közelít a misztikus témákhoz, mint amit eddig megszoktunk. Rengeteg humorral, szeretettel és iróniával tárja elénk, hogy mi az Omyno, és mi az ősi, rejtélyes képlet, amely felkavarja az indulatokat, abban a pillanatban, amikor megismerik.
Az Omyno végtelen lehetőséget jelent mindenki számára. Omyno kódja pedig mindenkinek van, akár tudomást vesz róla akár nem.
„Sokan gondolják majd, hogy ez az energia hatalom mások felett, pedig éppen ellenkezőleg, azért kapjátok meg a kódot, hogy újra egyenlők lehessetek. Akik attól félnek, hogy nevetségessé teszik magukat, mert hisznek egy náluk nagyobb erőben, nem beszélnek majd róla, de próbálkozni azért fognak. Ők a hosszabb úton járnak, így tanulnak alázatot. De lassan mindenki hite és vérmérséklete szerint méltóvá válhat Omynóhoz. „
Egyedülálló regényt tart a kezében az olvasó, amely nagyon szórakoztató utazás önmagunk felé, ugyanakkor jól használható technikai forgatókönyv mindenki számára, aki javítani akar a saját életén.
A nemzetközi piacon egyre több misztikus bestseller jelenik meg. Már éppen ideje volt, hogy egy magyar szerző is titkok után eredjen. Csakhogy a nemzetközi szerzők végül homályos utalásokon kívül nem találtak semmi kézzelfoghatót. Ebből a regényből tényleg kiderül valami fontos, gyakorlati és visszavonhatatlan.
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.hu
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160

Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA