Kepes András: Tövispuszta

És nem is nagyon engedi át a trónt másnak. Az aktuális bestsellerekből ítélve újra divat lett a családregény műfaja (bár ha jobban belegondolunk, mikor nem volt az?), az emberek mindennél szívesebben olvassák más családok évtizedeket felölelő történeteit, és persze Kepes regényével sincs ez másként. És nyilván nem is ez a gond, hanem a regény léptéke, a "túl sokat markol, keveset fog” esete, vagy inkább csapdája, amibe Kepes kezdő íróként (mert hiába gyakorlott újságíró és szerkesztő, regényíróként a Tövispusztával debütál) sajnos belesétál.

A Tövispuszta három család – a Veresék, a Goldsteinék és a Szentágostonyak – története a huszadik század tükrében, minden olyan huszadik századi fordulattal, amire a szereplők nevéből következtetni lehet, és minden olyan műfaji sajátossággal, amivel egy családregénynek rendelkeznie kell, kivéve az időt és a türelmet. Kepes remekül indítja regényét, a két világháború közti időszak a könyv legjobban sikerült része (hála az anekdotikus történetmesélésnek), de hamar elfogy a lendület, miközben még hátravan mintegy hat évtized és két generáció a századból. Így lesz a történet egyre sablonosabb, az újabb családtagok egyre kevésbé kidolgozottak, de az olvasó ezzel együtt is rendíthetetlenül olvassa tovább, mert a regény elején megismert szereplők már felébresztették a kíváncsiságát. A Tövispuszta nem az évszázad regénye, ne is legyen kötelező olvasmány, de érdekes, érzelmes, szellemes könyv. Pont olyan, mint Kepes műsorai.

Ulpius-ház, 3499 Ft